A 18. kerületi lomtalanítás alkalmával is kizárólag a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladék (pl. elhasználódott bútor, ágybetét, szőnyeg) helyezhető ki a ház elé.
Az Energiaügyi Minisztérium Facebook-oldalán számolt be arról, hogy több mint negyedmillió háztartási méretű napelemes rendszer működik Magyarországon.
Az Energiaügyi Minisztérium beszámolója szerint már negyedmilliónál is több, legfeljebb 50 kilowattos háztartási kiserőmű működik hazánkban. A Facebook poszt szerint csak az idén többet telepítettek, mint 2020-ig összesen. Az évtized elejéhez képest ráadásul négyszer több napelemes rendszer üzemel a magyar háztetőkön.
A bővülés különösen ahhoz képest látványos, hogy a korábbi várakozás 2030-ra valószínűsítette a 200 ezres szint elérését – olvasható a posztban, ami szerint az ipari naperőműparkokkal együtt már az 5600 megawattot is közelíti a hazai fotovoltaikus beépített teljesítmény.
2022 rekordév volt e téren Magyarországon, tavaly múltuk felül először az 1 gigawattot az éves gyarapodásban. Idén garantált az újabb csúcsdöntés, hiszen a tizenegy hónap alatt tapasztalt növekedés már több mint másfélszerese a múlt évinek – számolt be a minisztérium.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







