A nyári albérletszezon után szeptemberben ismét csökkenésnek indultak a lakbérek.
Az ingatlan.com októberi lakásárindexe szerint nem változtak országos szinten az eladó lakások és házak árai szeptemberhez képest. Budapesten a nyári hónapok után októberben ismét csökkentek a lakásárak mégpedig 0,7 százalékkal. A nyugat-dunántúli régióban pedig közel 2 százalékos drágulás ment végbe hónap alatt. Budapesten összesen több mint 40 ezer új és használt lakóingatlan volt a kínálatban november elején, előbbiek átlagos négyzetméterára meghaladta az 1,3 millió forintot, utóbbiakat pedig 943 ezer forint jellemezte, de kerületek között továbbra is komoly eltérések láthatóak. A vármegyeszékhelyeken az új lakások átlagos négyzetméterára 595-1,1 millió, a használtaké pedig 269-748 ezer forint között mozgott.
Bár országos szinten alig változott az eladásra kínálat használt és új lakások ára októberben az egy évvel korábbihoz képest, Budapesten és a nyugat-dunántúli régióban jelentősebb változás következett be. “Országosan szinte semmilyen változás nem történt, de Budapesten az eladó lakások és házak árai 0,7 százalékkal csökkentek októberben. A fővárosi enyhe visszaesés azzal magyarázható, hogy a magas kamatok miatt még mindig kevés a vevő, így az eladók csak alacsonyabb áron tudják értékesíteni az ingatlanaikat. Jó hír viszont, hogy az elmúlt hetekben élénkült az ingatlanpiaci érdeklődés, ami a lakástámogatási változásokkal kapcsolatos bejelentéseknek is köszönhető.” - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.
A lakásárindex részletes adatait ismertetve azt is elmondta, hogy a legtöbb régióban lényegében stagnáltak az árak havi összevetésben, ugyanakkor a Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyéket magában foglaló nyugat-dunántúli régióban jelentősebb, 1,7 százalékos áremelkedés következett be.
Hol, mennyiért kínálják az új és a használt ingatlanokat?
November első hetében Budapesten a használt lakások átlagos négyzetméterára 943 ezer forint volt, az új építésűeké pedig 1,3 millió forintot tett ki. A használtaknál a három legdrágább kerület az V., a XII. és a II., ahol 1,2-1,52 millió forintot szeretnének kapni négyzetméterenként a tulajdonosok. Ezekben a kerületekben a legmagasabbak az újlakás-árak is, 2,2-2,4 millió forintnál járnak az átlagos négyzetméterárak. A fővároson belül a legolcsóbb használt lakások a XX., XXI. és XXIII. kerületben találhatóak, ezeknél 662-697 ezer forint az átlagár. Az új lakások esetében a XV., XVIII. és XX. kerület nyújtja a legalacsonyabb, 920-956 ezer forintos átlagos négyzetméterárat.
A vármegyeszékhelyeken Győr, Veszprém és Debrecen vezeti a használtlakás-piaci rangsort, mégpedig 736-748 ezer forintos összeggel. Az új lakóingatlanoknál Debrecen mellett Zalaegerszeg és Székesfehérvár van az élbolyban 950-1,1 milliós értékkel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Salgótarjánban és Békéscsabán a legalacsonyabbak a használt lakások átlagos négyzetméterárai: előbbi városban 269 ezer, utóbbi 382 ezer forintért hirdetik a lakások négyzetméterét. Ami az új lakásokat illeti Békéscsaba mellett Nyíregyháza és Kecskemét számít a legolcsóbbnak, a szóban forgó vármegyeszékhelyeken 595 ezer forint és 700 ezer forint között alakulnak az árak.
Rendkívüli bejelentés az EU-ból: teljesen átalakítják a fűtést és a rezsit, erre kevesen számítottak
A Bizottság elnöke szerint 2040-re meg kellene duplázni a villamos energia részarányát az unió energiafelhasználásában.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







