Egy átlagos magyar háztartás 107 539 forintot fordít a tanévkezdésre, gyermekenként pedig 66 928 forinttal számol.
Újra bevezetik itthon a népszerű támogatást: félmillió forint is járhat évente rengeteg családnak
Újra igényelhető lesz a bölcsődei támogatás – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára.
Újra igényelhető lesz a bölcsődei támogatás – írja a 24.hu a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkárának bejelentése nyomán. Hornung Ágnes közölte, hogy várhatóan a korábbi 40 ezer forintnál magasabb összegre lehet majd pályázni, és a támogatásra formától függetlenül minden bölcsődei ellátásban részesülő gyerek szülője jogosult lesz.
A kevésbé fejlett régiókat kiemelten fogják támogatni, továbbá 30 százalékkal magasabb összegre lesznek jogosultak az egyedülálló és a menekült hátterű szülők, valamint a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyereket nevelők, a rendszeres gyerekvédelmi kedvezményre jogosultak, továbbá a sajátos nevelési igényű vagy korai fejlesztésre jogosult családok.
Az államtitkár azt is megemlítette, hogy a támogatás keretösszege 5,5 milliárd forint, melyre az új igényléseket jövő évtől lehet benyújtani, ugyanakkor visszamenőlegesen is lehetőség lesz a támogatások kifizetésére.
Kegyetlen igazság derült ki a magyar lakáspiacról: egy élet munkája is kevés lehet a saját otthonhoz
A saját lakás sok magyar számára jóval elérhetetlenebbnek tűnik, mint amit az átlagbérek és a lakásárak egyszerű összevetése alapján gondolnánk.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







