A terveket kedden mutatták be a szövetség nemzeti válogatottak versenyeiért felelős bizottságának.
Augusztus 23-ától Nemes Imre tölti be az elnöki tisztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) élén - jelentette be Nobilis Márton élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkár szerdán.
Az elmúlt évek kihívásai - a koronavírus járvány, a szomszédban zajló háború - egyértelműen rámutattak az élelmiszerlánc-biztonság és az ellátásbiztonság megkerülhetetlen fontosságára. E jelentős területek mögött pedig olyan számottevő célcsoportok állnak, mint az állattartók és a növénytermesztők közössége, az előállítók köre, a kistermelőktől a nagyméretű élelmiszeripari vállalatokig. Közös jellemzőjük, hogy a felgyorsult mindennapokban, a folyamatosan változó fogyasztói elvárások közepette rendre számos nehézséggel, követelménnyel kell szembenézniük, ami a Nébih szakmai segítő, irányadó szerepének erősítését teszi szükségessé - fogalmazott az államtitkár.
Nobilis Márton kiemelte, hogy Nemes Imre személyében olyan szakember lép a Nébih élére, aki ismeri az élelmiszerlánc köreinek igényeit. A Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének szakmai igazgatójaként is rengeteg hasznosítható tapasztalatot szerzett. Ugyanakkor egykori Nébih elnökhelyettesi feladatkörének köszönhetően a hivatal működése és értékrendje sem ismeretlen számára.
A kinevezése kapcsán Nemes Imre kifejtette, örömmel vállalja a megtisztelő feladatot, részt vett a hivatal megalakításában és 2019-ig annak működtetésében.
Az egyik fő feladata az élelmiszerláncban lévő termékek biztonságának és minőségének ellenőrzése és garantálása, az élelmiszerlánc-biztonság fenntartásához szükséges rendszeres ellenőrzések és szigorú szabályozások felülvizsgálata, valamint a nemzetközi partnerségek erősítése és az információcsere elősegítése más országok hasonló hatóságaival - összegezte.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Nobilis Márton köszönetét fejezte ki Oravecz Márton korábbi elnöknek, a Nébih szervezetének és stabil működésének kialakításáért, továbbá magas színvonalú teljesítményének biztosításáért - írta közleményében a minisztérium.
Címlapkép: MTVA/Bizományosi: Róka László
-
Megfizethető, minőségi és friss: ez az ALDI (x)
Az ALDI-ban fontos a vevők elégedettsége, ezért a pénztárcabarát ár, a frissesség és a színvonal garantált!
-
Három és fél évtized fejlődés: így lett megkerülhetetlen szereplő a SPAR (x)
Idén 35 éves a SPAR Magyarország - három és fél évtized alatt a vállalat az ország egyik legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi szereplőjévé vált.
-
Itt akadnak el a kisvállalkozások – mi segíthet a továbblépésben? (x)
Sok vállalkozás nem az indulásnál, hanem a növekedés során akad el. A Visa She’s Next program mentorai mondják el, mi áll a háttérben és mi hozhat fordulatot.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








