A hatóságok óvatosságra intenek: mindig kérjünk írásos ajánlatot, és ellenőrizzük a leszállított mennyiséget.
Az áradások miatt a szokásosnál több területen kell a héten a szúnyogokat gyéríteni, a katasztrófavédők most elárultak, hogy hol kell erre pontosan számítani.
Átlagos években főként a tavasz végén, nyár elején van szükség a csípőszúnyogok elleni erőteljes védekezésre a folyók áradása miatt. Idén a tavaszi áradások után a csapadékos nyár is sok munkát adott a szakembereknek, számos térségben visszatérően jelentős szúnyogártalommal kellett megküzdeni. Augusztus elején a Dráva, a Mura és a Rába folyón elhúzódó, jelentős áradás volt, míg a Duna mentén és a Sajó térségében kisebb kiterjedésű kiöntések keletkeztek. Az elmúlt hét meleg időjárása kedvezett a szúnyogok szaporodásának, ilyenkor a lárvák akár egy hét alatt képesek kifejlődni.
Az elmúlt napokban biológiai lárvagyérítés zajlott a természetvédelmi oltalommal nem érintett ártéri helyeken, ezzel csökkentve a kifejlett szúnyogok utánpótlását. A biológiai szúnyoggyérítés során a szúnyogok tenyészőhelyén egy természetes baktérium által termelt fehérjét tartalmazó készítményt juttatnak a vízbe. Ez a fehérje a kijuttatott dózisban kizárólag a csípőszúnyogok lárváit pusztítja el, minden más élőlényre ártalmatlan.
A következő napokban kifejlett szúnyogok elleni védekezés lesz, amelyet földi úton, a települések lakott részein végeznek platós gépjárműre szerelt permetező berendezésekkel. A héten nyolc vármegye kétszázharmincöt településén és a főváros hét kerületében lesznek kezelések. Az ehhez használt járművekkel a Duna teljes hazai szakaszán találkozni lehet majd, azaz a Szigetközben, Komárom térségében, a Dunakanyar településein, a fővárosban, valamint a Csepel-sziget, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén megye áradásokkal érintett településein.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








