7 °C Budapest
Shot on the old and neglected wood stove when burning wood.

Rámehet a magyarok egészsége is a rezsiválságra: embertelen, ami a kis falvakban folyik

G7
2023. április 13. 09:16

Magyarországon évente 13 ezer ember idő előtti elhalálozását okozza a döntő részt fűtésből eredő magas szállópor-koncentráció - írja a G7. A rezsiválság azonban sok magyart arra kényszerített, hogy a rezsiemelt gáz helyett alternatív fűtési módokra, pl. szénre, fára térjen át legalább részben. Ez főként a kistelepüléseken jellemző.

A WWF Magyarország – megismételve 2017-es kutatását – kérdőíves felmérés keretében tárta fel az ötezer főnél kisebb önkormányzatok energiahatékonysági jellemzőit, a légszennyezettség és az energiaszegénység állapotát. Kiderült, hogy hiába tettek a települések valamilyen különleges lépést az energiaválság hatására, minden második önkormányzat így is probléma a számlák kifizetése. A hivatalok harmada szerint a háztartások legalább fele küzd energiaszegénységgel és kétharmaduk szerint nőtt a lakossági fatüzelés, negyedüknél pedig a széntüzelés mértéke. Míg 2027-ben a települések tizede, mostanára már minden negyedik település jelezte, hogy súlyos problémát okoz a levegőminőség a fűtési szezonban - írja a lap. A folyamatosan magas szállópor-koncentráció pedig nagyon káros, évente 13 ezer magyar idő előtti elhalálozását okozza.

A WWF felméréséből az is kiderült, hogy az 5000 fő alatti településeken a felhasznált fűtőanyagot tekintve még mindig a földgáz dominál – 72 százalék –, tűzifával, faaprítékkal az épületek 16 százalékát, szénnel alig több mint egy százalékát fűtik. A kistelepülések távhőfelhasználása a felmérés szerint is elenyésző, mindössze 0,3 százalék, földgázalapú biomasszát 3, míg villamosenergiát 8 százalékban használnak fűtésre.

A települések többségének gondot okoz a rezsiszámlák kifizetése. Ezen az sem javított érdemben, hogy a magyar állam 2023 elején 147 milliárd forintot utalt ki a egyfajta rezsikompenzációként, ám ha az egész évet nézzük, ez legfeljebb két hónapnyi fűtés és villanyszámlatöbblet kifizetését oldja meg, így az önkormányzatok görgetik maguk előtt a tartozásokat

– mondta Schmidt Jenő, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke a lapnak, hozzátéve: az állami támogatás 80 százalékát eleve elvitte a távhő-számlák kiegyenlítése. A valódi probléma majd ősszel jelentkezik, amikor a szolgáltatók benyújtják az elszámolási dokumentumokat Schmidt Jenő szerint, mivel a legtöbb önkormányzat egy évre előre, fix áron szerződött.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A WWF több javaslatot is tett arra, miként lehetne az energiaproblémákat enyhíteni, s ezek között szerepelt a szociális tüzelőanyag-program teljes átalakítása - írják. Mivel nagyságrendekkel nagyobb a fatüzelés légszennyező hatása, ha tűzifa nem megfelelő szárazságú, azt tanácsolták, hogy csak 20 százalék nedvességtartalom alatti tűzifát lehessen kiskereskedelmi forgalomba hozni. Szerintük szükség lenne arra is, hogy az önkormányzatok száraz tűzifa beszerzését, tárolását és kiosztását egy külön pénzügyi keret segítse.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm