Egykor Dél-Somogy egyik legpezsgőbb üdülőhelye volt, ma viszont üres medencék, rozsdás kapu és elhagyatott kemping árulkodik a múltról – ez a szuloki termálfürdő.

Hogyan alakultak az ingatlanárak Magyarország 15. legnagyobb településén, azaz mennyiért vehetünk most lakást, házat Kaposváron? Na és hova költözik az elit a Somogy megyei székhelyen; melyek a legdrágább utcák az egyetemvárosban, Kaposvár városában? Vármegyéket górcső alá vevő ingatlanpiaci cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ.
Mint arról nemrég megjelent cikkünkben beszámoltunk, a KSH adatai szerint 2022 harmadik negyedévére, a 2015-ös szintet 100-nak véve, a hazai lakásárindex elérte a 256 százalékot, azonban a drágulás üteme és a forgalom is egyértelműen lelassult. Az várható volt, hogy a lakásárak folyamatos kétszámjegyű növekedése nem tarthat örökké, és már 2022 tavaszán is érzékelhető volt az érdeklődés gyenge csökkenése.
Ám e folyamatra ezúttal nagyon sok egyéb hatás is rárakódott – pl. az elszabaduló infláció, az eszkalálódó háborús helyzet, a rezsikrízis –, s ez most egyszerre kezd meglátszani a számokban. Bár némelyik már az év első felében is rontotta a feltételeket, akkor az állami támogatások és az év elején kapott plusz jövedelmek még tovább segítették a keresletet, így a lendület csak az új energiaárak nyári bejelentése után fogyott el.
Most egyelőre a kivárás jellemző, ami nem is feltétlenül ugyanúgy hat majd a piac minden szegmensében. Az, hogy mikor kap új lendületet a piac, vagy annak legalább egy része, éppen úgy függhet a hitelkamatok alakulásától, mint attól, hogy az első „valódi” tél tapasztalataiból tavaszra milyen következtetéseket szűrnek le az emberek. A kivárásnak is van természetes vége: a szükségessé váló költözéseket sem lehet az idők végezetéig halogatni. S persze az is mozdíthat a piacon, ha mérséklődnek az árak, illetve a vevők jobban kihasználják a most éppen bővebbé váló alkulehetőségeket és a 2023-ban is elérhető lakástámogatásokat.
Íme Kaposvár 20 legdrágább utcája
Az országos helyzet tehát ismert, de mi újság vidéken, hol tetőztek vajon a négyzetméterárak a megyeszékhelyek ingatlanpiacán, azaz – ha hihetünk a fenti elemzői prognózisnak – honnan kezd majd el konszolidálódni az árszínvonal? Nos, a Pénzcentrum friss, megyeszékhelyeket vizsgáló cikksorozatában épp ennek járt utána. Jelen írásunkban a Dél-Dunántúlon fekvő Kaposvár városát vettük górcső alá, mely az ország 15. legnagyobb települése.
A KSH-nál elérhető, hivatalos tranzakciókból származó NAV-adatok alapján 2022 második negyedévében átlagosan 371 990 forintot kértek Kaposváron egy négyzetméternyi lakóingatlanért. Ugyanakkor az ingatlan típusa szerint komolyabb szórás is megfigyelhető a fajlagos árakban és természetesen a tranzakciószámokban is. Lapunk megkeresésére az ELTINGA összeállított egy részletesebb adatsort, amely alapján megállapítható, hogy 2022 második negyedévében a használt tégla lakások négyzetméterenként 371 188 forintért (146 tranzakció alapján), míg a panellakások 375 990 forintos fajlagos áron (84 tranzakció alapján) keltek el Kaposváron; a családi házakért pedig 328 203 forintot kértek (5 tranzakció alapján) a tulajdonosaik négyzetméterenként Somogy megye székhelyén.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ez tehát a nagy átlag. Kérdés ugyanakkor, mit mutatnak a mélyebb statisztikák. A lakáspiaci elemzések ugyanis jellemzően megye, város, esetleg városrész (pl. kerület) bontásban vizsgálják a különböző statisztikai mutatókat, míg utca szerinti mélységben - bár rendelkezésre állnak ilyen adatok is - nem nagyon készül felmérés. Pedig egy erősebb nagyítóval vizsgált lokációelemzés kiválóan megmutatja, hogy a lakáspiaci mutatók egészen komoly kilengéseket is képesek produkálni.
Hogy ezt igazoljuk, a Pénzcentrum ezúttal a KSH nemrég megjelent kiadványából, azaz az Ingatlanadattár, Magyarországi lakásárak, 2005-2021 adatsorából mutatja, hogy melyek voltak 2021-ben Kaposvár legdrágább utcái. Fontos leszögeznünk, hogy a 2021-es a legfrissebb adat az utcákra vonatkozóan, így Kaposvár város egészére vonatkozó 2022-es átlagárakkal történő összehasonlítás csak hozzávetőleges lehet. Továbbá az alábbiakban közölt áradatok kapcsán fontos azt is kiemelni, hogy a komoly kilengéseket a tranzakciók darabszáma (összesítésünk valós lakáspiaci tranzakciók alapján készült) és egy-egy extrém tranzakció is komolyan torzíthatja. És akkor nézzük a kaposvári legeket.
A 20 legdrágább utca a kaposvári ingatlanpiacon
- Teleki utca 394 ezer forint/négyzetméter
- Ezredév utca 390 ezer forint/négyzetméter
- Somssich Pál utca 379 ezer forint/négyzetméter
- Gróf Apponyi Albert utca 374 ezer forint/négyzetméter
- Losonc köz 372 ezer forint/négyzetméter
- Pipacs utca 362 ezer forint/négyzetméter
- Hársfa utca 359 ezer forint/négyzetméter
- Kanizsai utca 355 ezer forint/négyzetméter
- Hunyadi János utca 354 ezer forint/négyzetméter
- Dési Huber István utca 353 ezer forint/négyzetméter
- Pete Lajos utca 353 ezer forint/négyzetméter
- Rákóczi tér 347 ezer forint/négyzetméter
- Anna utca 342 ezer forint/négyzetméter
- Berzsenyi utca 342 ezer forint/négyzetméter
- Reményik Sándor utca 342 ezer forint/négyzetméter
- Szent Imre utca 339 ezer forint/négyzetméter
- Zaranyi lakótelep 336 ezer forint/négyzetméter
- Fő utca 335 ezer forint/négyzetméter
- Zárda köz 331 ezer forint/négyzetméter
- Zárda utca 331 ezer forint/négyzetméter

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.


