A 2022-ben újjáépült erdei szálláshely egész évben nyitva tart, és akár 40 vendéget is fogadhat.
A kistelepülésen élő rászorulók megsegítésére folyamatosan osztják ki a tűzifát az állami erdőgazdaságok. Idén 2374, ötezer fő alatti település vesz részt a programban és a tűzifa kétharmadát már meg is kapták az önkormányzatok - jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A tárcavezető rámutatott, hogy az állami erdőgazdaságok több mint 2000 önkormányzat számára biztosítanak mintegy 200 ezer köbméternyi faanyagot, amelynek már több mint kétharmadát 2022 december végéig átadták az érintett településeknek. Hozzátette: a fennmaradó mennyiség átadása folyamatosan zajlik, így a szokásos februári 15-i határidőre teljesítik az összes kiszolgálást. Az igények legnagyobb részével idén is az adott térségben gazdálkodó állami erdőgazdaságot keresik meg a programban nyertes önkormányzatok. Ez azt mutatja, hogy az állami erdőgazdaságok hosszú évek óta a legmegbízhatóbb partnereknek számítanak a tűzifa kiszolgálásban.
Az agrárminiszter arra is kitért, hogy az utóbbi időben különböző fórumokon többször felmerült az a vád, hogy a fakitermelések, a tűzifa termelés a magyar erdők pusztulását jelenti. Ezzel szemben Magyarországon az erdőgazdálkodás alapja a fenntarthatóság. Ez azt jelenti, hogy a hatósági engedéllyel rendelkező fakitermelések nem veszélyeztetik az erdők létét, nem csökkentik az erdők területét, és nem rontják a természetességi állapotukat. A fakitermelés tervszerű gazdálkodás része, mindig az erdő megújítása követi. Nagy István a közleményben hangsúlyozta:
jogszabályaink és hatóságaink kellő garanciát jelentenek az erdők megőrzésére, rendelkezünk azzal a tudással és azokkal a szabályozókkal, amelyek lehetővé teszik, hogy a magyar erdők egyszerre jelentsenek a társadalom számára természeti és rekreációs értéket, nyersanyagforrást és munkahelyet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







