Jelentős forrást kaphatnak az önkormányzatok, köztük a Fővárosi Önkormányzat bérlakásépítésre és -felújításra.
A karácsonyi hangulatnak is odavág a rezsiválság? Súlyos spórolásra kényszerülhetnek az önkormányzatok
A brutálisan megnövekedett energiaárak idén komoly pluszterhet rónak az önkormányzatok költségvetésére, emiatt pedig van olyan település, ahol már bejelentették, hogy karácsonykor spórolási okokból nem lesz díszkivilágítás. Most a fővárosi önkormányzat is azt vizsgálja, legyenek-e idén ünnepi fények Budapesten – számolt be az RTL Híradó.
Vizsgálja a fővárosi önkormányzat, hogy idén legyen-e egyáltalán karácsonyi díszkivilágítás Budapesten. Erről Tüttő Kata főpolgármester-helyettes beszélt a televíziócsatornának.
Tamásiban már biztos, hogy nem lesz díszkivilágítás, és kevesebb lesz az adventi program is, így spórol a város.
Győrben a múzeumokat és a könyvtárakat is bezárják, ez azonban a fővárosban nem merült fel, ahogy a közvilágítást és a tömegközlekedést is mindenképp működtetni szeretnék.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







