A világ leghíresebb filmtörténeti alkotásai közé soroljuk Fossest Gump szívmelengető, szórakoztató, és mégis végtelenül szomorú történetét. Teszteld, mit tudsz róla!
Április 8-án nyitja meg kapuit Magyarország egyik legnagyobb hatású fiatal festőművésze, Soós Nóra Fennkölt idő című tárlata. Bemutatkozik a formabontó, futurisztikus, külföldön díjat-díjra halmozó NagyMolnár művészcsoport is, A fény geometriája II. című kiállításuk egyedülálló vizuális élményt nyújt. A tárlat egy hónapon át teljesen ingyenesen megtekinthető az idén 25 éves galériában.
Soós Nóra generációja egyik legkiemelkedőbb művésze, harsány, színes, modern képei látványosak, szórakoztatóak, ugyanakkor alkotásai sok esetben világunk dilemmáira, társadalmi változásaira hívják fel a figyelmet. Soós Nóra művészete bár időtlen, képei talán soha nem voltak aktuálisabbak. A Virág Judit Galériában bemutatott Fennkölt idő című kiállítása az elmúlt két év alkotói periódusából nyújt izgalmas válogatást.
Soós Nóra kiállításával párhuzamosan egy teljesen más műfaj alkotói is bemutatkoznak a galériában. A NagyMolnár duó, vagyis Nagy Krisztián és Molnár Csaba 2020-ban kezdte meg a közös munkát, első objektjüket fél évig tökéletesítették. Ezt követően tulajdonképpen berobbantak a hazai és a nemzetközi művészeti szcénába. A magyarországi sikerek után a páros meghívást kapott az Egyesült Államokba és Ausztráliába, valamint számos nemzetközi elismerésben részesültek. A fényjátékokra épülő objektek és kompozíciók a tudományos fantasztikus filmek világát idézik. A művészek az utóbbi években született, legfrissebb munkáikat mutatják be a Virág Judit Galéria kiállítóterében.
Soós Nóra a festményein keresztül intellektuális párbeszédre hív mindannyiunkat, felhívva a figyelmünket arra, hogy a képek megtekintésére szánt magasztos pillanatok olyan „fennkölt időt” jelentenek az életünkben, amelyből egyre kevesebb hasonlóra mutatkozik valódi lehetőség
- mondta el Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze. „NagyMolnárék kaleidoszkópszerű, geometrikus fényobjektei közül számos darab kifejezetten a galériánk black-cube tereibe készült. A futurisztikus tárlat egyedülálló élményt nyújt.”
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A két kiállítás április 8. és május 6. közt ingyenesen megtekinthető a Virág Judit Galériában (1055 Budapest, Falk Miksa u. 30.) hétfőtől péntekig 10-18 óra közt, szombaton 10-13 óra között.








