Scenic aerial view of Budapest city skyline at sunset seen from the top of St. Stephens Basilica, Budapest, capital city of Hungary. cimlapi

Egy komplett vásárlói réteg tűnt el a magyar ingatlanpiacról: kidurranhat a lufi?

2021. november 11. 20:07

Részben a járványhoz köthető óvatosság és bizonytalanság, valamint a brexit hatása miatt csökkent a külföldiek szerepe a magyarországi lakáspiacon. Bár idén a Németországból, Hollandiából érkező kereslet nőtt, a külföldi érdeklődések száma csökkent. Ennek eredményeként a külföldi vásárlások az idén sem érik el a 2019-es szintet, amikor a teljes forgalom 5 százalékát adták.

Már a korábbi hónapokban látható volt, hogy elválik egymástól a járvány utáni fellendülésben az új és használt lakások szegmense és továbbra is kétsebességes maradhat a piac, miközben az árak felfelé tartanak, a külföldi vásárlók pedig egyelőre közel sem olyan aktívak, mint a járvány előtt - derül ki az ingatlan.com elemzéséből.

Hiányzó külföldiek

Fontos változás a pandémia előtti helyzethez képest, hogy a külföldi vásárlók jóval kevesebben lettek a járványhatás miatt. Az ingatlan.com adatai szerint 2021-ben már több országból élénkült a kereslet, amit alátámasztanak a hivatalos statisztikák is.  A KSH kimutatta, hogy 2020-ban Szlovákián kívül minden országból kevesebb vevő érkezett a hazai lakáspiacra, mint 2019-ben. 2020-ban összességében majdnem 40 százalékkal külföldi vásárolt, mint egy évvel ezelőtt. Idén viszont már országonként nagyon eltérő a kép.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: “A saját adataink szerint németországi érdeklődők száma 2021-ben 5 százalékkal nőtt, a többi országot nézve Hollandiából 15 százalékkal, Lengyelországból 33, Kínából pedig 26 százalékkal több érdeklődés érkezett az ingatlan.com-on meghirdetett ingatlanokra. Az Egyesült Királyságból jövő kereslet viszont drasztikusan, 24 százalékkal csökkent, részben a járvány miatti óvatosság, valamint a brexit hatása miatt, hiszen az ottani vásárlók már EU-n kívülinek számítanak. Szintén csökkent az orosz és izraeli érdeklődők száma, ami a járványhatással magyarázható. A szakember hozzáfűzte:

Összességében a külföldiek által támasztott kereslet az idén sem tért vissza a pandémiát megelőző, 2019-es szintre, amikor a külföldi vevők az összes adásvétel 5 százalékában vettek részt.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Drágulás, eltérő mértékben

Az árak szempontjából azért fontos a külföldről érkező kereslet, mert a járvány előtt ez lényeges szerepet játszott a drágulásban, különösen Budapesten, a visszafogottabb külföldi érdeklődés most nem ad olyan lendületet az áremelkedésnek. Az árakon egyébként jól láthatók a lakáspiacot meghatározó különbségek, azaz a használt és új ingatlanok közötti eltérések. A hivatalos KSH-adatok szerint az idei első félévben a budapesti használt lakások ára 4,2 százalékkal nőtt éves szinten, az újaknál viszont 13 százalékos volt a drágulás.

A szakember szerint az év hátralevő részében a használt lakások piacán mérsékeltebb élénkülés lesz, mint az újlakás-piacon, és megmarad a területi különbség, azaz a fővároson kívüli piacon nagyobb pörgés várható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem