18 °C Budapest
Apartment Building Or Block Of Flats - Budapest, Hungary cimlapi

Lejárt a türelmi idő: sok magyar albérlő nézhet nagyot, ha megint beüt a krach

2021. október 29. 12:58

Míg tranzakciók tekintetében az ingatlanpiac már magához tért, sőt, újabb lendületet vett, addig a lakásbérlési adatok nem mutatnak fejlődést. A fogyasztói magatartás ezen a téren is átalakult, a bérleti szerződések fogalmazásánál például már nem számít vis maiornak a pandémia okozta bizonytalanság. Mindenki az őszi, egyetemi szemeszter kezdésével a diákok, az utazási korlátok feloldásával pedig a külföldiek érkezésétől várta a fellendülést, ez azonban elmaradt. De akkor mégis hol vannak, és mi várható így a szegmensben?

„A tavalyi évhez képest 2-3%-os áremelkedést tapasztaltunk az albérletpiacon Budapest belvárosában, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy 2019-ről 2020-ra nagyságrendileg 30-50%-os volt a visszaesés” – árulta el Kétszery Zsuzsanna, a Duna House Home Management üzletágának vezetője.

A hosszú távra kiadott ingatlanok esetében volt kisebb mértékű ez a csökkenés, – ebből a szempontból – a pandémia nagy vesztesei az Airbnb lakások tulajdonosai voltak, akik elvesztették bevételi forrásaikat, ezért inkább eladták befektetésüket, vagy tartós kiadásra váltottak át.

A Budapest belvárosi albérletpiac két legfontosabb mozgatórugóját a külföldi turisták és diákok jelentették. Ez a két csoport a bérlők körülbelül 80%-át tette ki az elmúlt években, azonban a koronavírus okozta változások miatt szinte teljesen eltűntek a bérlők közül. Az albérletpiac újbóli fellendülését az idei egyetemi ponthatárok kihirdetésétől várták a bérbeadók, hiszen a 2021-es őszi szemeszter kapcsán inkább a jelenléti oktatásra rendezkedtek be az intézmények. Idén közel 76 ezren jutottak be az egyetemekre, főiskolákra, de az albérletekért folytatott roham elmaradt.

Ennek oka az lehet, hogy a bizonytalan egészségügyi helyzetet mérlegelve a diákok szívesebben maradtak otthon és vállalták a napi ingázást, esetleg inkább kollégiumba jelentkeztek vagy többen költöztek össze egy lakásba. Utóbbi két alternatíva azonban éppen ellentétes a megelőzéssel kapcsolatos logikával. A régi trend tehát nem tért vissza a főváros központi részén.

Mindössze egy minimális emelkedést prognosztizáltak a szakemberek, de azt is inkább azok generálták, akik amúgy is tervezték a költözést, csak eredetileg későbbi időpontban, ám tartottak attól, hogy lecsúsznak egy jó lehetőségről az egyetemisták piaci megjelenése után.

És mi a helyzet a külföldiekkel? Szállingózva, de kezdenek visszatérni a piacra, roham viszont nem várható a Duna House Home Management vezetője szerint. A tavalyi adatokhoz viszonyítva jelenleg 10%-kal több a külföldi érdeklődő az albérletekre, de még így is maximum 5-10%-os részt képvisel csoportjuk a keresők körében. Az viszont kérdéses, hogy ha romlana az egészségügyi helyzet, akkor újra teljesen megáll-e a beutazásuk, illetve akik már itt vannak, maradnak-e.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kétszery Zsuzsanna a bérleti díjakkal kapcsolatban kiemelte:

Városok és kerületek között is jelentős lehet az árkülönbség. Természetesen, ebben a tekintetben is a főváros a legdrágább az átlagos, havi 150.000-165.000 forintos bérleti díjakkal. Az egyetemistáknak megfelelő belvárosi stúdiólakások – minőség függvényében – azonban már havi 80-110 ezer forintért is kivehetők, az egyhálószobás ingatlanok kezdő bérleti ára pedig 110-140 ezer forint között mozog, és nagyságrendileg 30 ezer forinttal nő szobánként nagyobb lakás esetén. Adataink szerint a legtöbb, hallgatói élettől vibráló nagyvárosban átlagosan 100-135 ezer forint között vannak a költségek havonta. A kínálathangsúlyos albérletpiacon van tér a növekedésre, van miből válogatniuk az érdeklődőknek. Várakozásaink szerint azonban nagyobb mozgás már nem lesz az árakban, a jelenlegi helyzet stabilizálódhat és kitarthat a következő időszakra.

Bár statisztikailag nem lehet új trendekre következtetni az albérletpiacon, az egyértelműen látszik, hogy a fogyasztói magatartás a bérbeadók és a bérlők körében is átalakult. Míg tavaly, a pandémia okozta bizonytalan helyzetre tekintettel a lakástulajdonosok hajlandóak voltak kompromisszumot kötni, például ami a rugalmas felmondási időt vagy a kaució-visszafizetést illeti abban az esetben, ha a bérlő nem tudná tovább fizetni a bérleti díjakat.

Mára viszont a „türelmi időnek” vége, a járványügyi helyzet többé nem számít vis maiornak, és így a bérbeadók sem változtatnak a szerződési feltételeken. Sőt, a felek egyre inkább ragaszkodnak a közjegyzői okirathoz, hogy egy esetleg vitás helyzetben könnyebben tudják érvényesíteni a szerződésben foglaltakat. Emellett a korábban többnyire euróban fizetett bérleti díjakat most már 98%-ban forintban egyenlítik ki – egyrészt a forint-euró árfolyamingadozás miatt, másrészt pedig szinte mindenki hazai valutában kapja fizetését.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm