Több mint 700 bútor és lakberendezési kiegészítő ára csökken tartósan, egyes termékeknél több ezer forintot spórolhatunk.
Súlyos készlethiánnyal küzd globálisan az IKEA, ennek pedig Magyarországon is súlyos következményei lesznek. A pontos részletek még nem ismertek, de az IKEA Magyarország tájékoztatta a Pénzcentrumot, valóban kevesebb termékkel fognak találkozni belátható időn belül a magyar vásárlók az áruházakban.
Bombaként robbant a német sajtóértesülés, hogy az IKEA-nak akkora problémái vannak globálisan egyes termékkategóriák szállítmányozásával, hogy 2022-től jócskán meg kell vágniuk a kínálatukat Európában és az USA-ban. Hiába kötött le ugyanis idén a svéd lakberendezési áruházlánc 10 százalékkal nagyobb nemzetközi szállítási kapacitást ez sem bizonyult elégnek: a boltok nem tudják megfelelően rövid határidőn belül átadni a megrendelt termékeket, és emiatt több lett a vásárlói panasz.
Mint arról korábban a Pénzcentrum is beszámolt, Európában különösen azokkal a cikkekkel van probléma, amelyek részben vagy egészben a Távol-keletről érkeznek. Ezek aránya körülbelül 30 százalék, és a gyártásukat nem tudják Európába helyezni. A minőségi kiszolgálás fenntartásának így egyetlen módja az,
ha az áruválasztékot csökkentik, és ezt 2022-től meg is lépik.
A német lap értesülése arról szólt, hogy Európában 5 százalékos lesz a kényszerű vágás, vagyis a 12 ezer darabos átlagos kínálatból kiindulva 600 termék forgalmazása szűnik meg. A Pénzcentrumnál ennek apropóján kíváncsiak voltunk arra, hogy mindez pontosan miként érint majd a magyar vásárlókat, ezért a témával kapcsolatban megkerestük a magyarországi IKEA-t.
Óriási a szállítmányozási vész
Az IKEA azzal kezdte válaszát lapunk kérdésére, hogy a világjárvány elmúlt évében az óceáni szállítási kapacitások globális kihívást jelentettek minden olyan vállalat számára, amely függ az óceáni szállítmányozástól, beleértve ebbe az IKEA-t is. A folyamatos lezárások, kikötői torlódások és a kiemelkedően magas kereslet egyensúlyhiányt idézett elő a teljes vízi fuvarozási piacon, ami működésünk korlátozását eredményezi.
Annak érdekében tehát, hogy az áruházlánc vásárlói számára biztosítsák a termékek elérhetőségét, már korábban tettek lépéseket:
saját konténereket vásároltunk és extra hajókat béreltünk. Ez javította a kialakult helyzetet, de további lépéseket kell tennünk annak érdekében, hogy enyhítsük a szállítási kihívások hatásait. Vizsgáljuk, melyek a lehető legjobb lépések a jövőben, hogy növeljük vásárlóink számára a termékek elérhetőségét, megoldásorientált hozzáállással egyeztetünk szállítóinkkal a helyzet folyamatos alakulásáról.
Jön a termékvisszavágás
Ahogy a Pénzcentrum kérdésére az IKEA jelezte, az ázsiai csendes-óceáni térségből korlátozott az ellátás, emiatt pedig priorizálniuk kell a legrelevánsabb termékeiket. Ez pedig a gyakorlatban
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
kevésbé széleskörű és kisebb mélységű választékot jelent Európában és Észak-Amerikában, viszont érzékelhetően magasabb áruházi és online termékelérhetőséget.
Az IKEA válaszaiból tehát az derül ki, hogy a jövő évtől kevesebb terméket érhetnek majd el a magyar vásárlók, viszont azok biztosan, nagyobb készlettel lesznek jelen a magyar boltokban. A pontos tervekről viszont azt válaszolta lapunknak a svéd lakberendezési-lánc, hogy jelenleg még korai megmondani, hogy egy adott piacra vagy régióra vonatkozóan ez pontosan milyen hatással lesz.
Mint írják, szorosan együttműködnek a beszállítóikkal és szolgáltató partnereikkel, hogy biztosítsák termékeik elérhetőségét vásárlóik számára. Ennek következtében megteszik a szükséges igazításokat a termelési kapacitásaik terén annak érdekében, hogy a keresleti szükségletet az óceáni szállítási ipar előtt álló globális kihívásokhoz igazítsák.
Köszönjük vásárlóink megértését abban, hogy a járvány időszakában nem minden termék volt mindig elérhető,de az említett intézkedésekkel növelni fogjuk termékeink elérhetőségét annak érdekében, hogy jobb vásárlási élményt nyújtsunk számukra
- zárta válaszait az IKEA.
(Címlapkép - MTVA/Bizományosi: Branstetter Sándor)
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







