A nyugat-nílusi vírus okozta megbetegedések száma idén már meghaladta az ezret Európa-szerte az EECDC pénteken közzétett adatai szerint.
Idén magasabbak a nyári csoportlétszámok, mint a korábbi években, mert a szülőknek elfogyott a szabadságuk. Az Emmi arra kérte az óvodák fenntartóit és az intézményvezetőket, hogy az ilyenkor szükséges felújításokat, karbantartásokat, a dolgozók szabadságolását úgy oldják meg, hogy közben a gyerekek fogadása biztosítva legyen.
Ennek ellenére az óvodáknak pár hétre mindenképp be kell zárniuk, mert több munkálatot – például az egész épület nagytakarítását, fertőtlenítését a bútorokkal, játékokkal együtt – csak akkor tudják megoldani, amikor gyerekek nincsenek az intézményben, ez jogszabályi előírás, nem lehet mindent "gyerekestül" fertőtleníteni - írja a Népszava.
Az érdekvédő szerint azokon a településeken, ahol több óvoda is működik, mindezt úgy oldják meg, hogy nem zárnak be egyszerre, legalább egy ügyeletes ovi marad. Viszont a kisebb vidéki településeken, ahol esetleg csak egy óvoda – és kevesebb óvónő – van, ez nagyobb fejtöréssel jár.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







