A jegybank adatai alapján az éves díjak növekedése mindössze 1,8 százalék volt, ami részben a lakásbiztosítási kampánynak és a biztosítók önkéntes díjkorlátozásának köszönhető.
Minden ingatlan adásvétel leginkább sarkalatos pontja, hogy a felek érdekei és szándékai miként simulnak össze, ennek legfőbb mutatója az ár. A vevők minél kedvezőbb árat szeretnének, az eladók a lehető legtöbbet kihozni a tulajdonukból, de vajon van-e olyan, hogy átlagos alku.
- mondta Ben-Ezra Orran, a Central Home szakértője, aki szerint ez a nyugati, már jól működő rendszerekben sokkal kisebb mértékű és nincs ekkora szórás, mint a magyar ingatlanpiacon, mert a hirdetési árat minden esetben profi szakemberek szabják meg, nem a szabadon bárki által használható hirdetési portálokon való nézelődés után találja ki az eladó.
De mit is nevezünk pontosan alkunak?
Az ingatlanszakma szerint az alku az a különbség, amely a vételi folyamat megkezdésénél megadott ár és a tényleges eladási ár között van. Az alku tehát nem a hirdetési árhoz mérhető, hanem a konkrét szándékot mutató, tényleges vételi ajánlattól az adásvétel megkötéséig történő árcsökkentés.
Akármilyen reményekkel is vág bele az értékesítésbe, a legtöbb eladó 3-4 hónap alatt észreveszi azt, hogy komolyabb szándékú vevőkkel nem találkoznak, inkább csak ingatlanosok keresik őket, mintsem a vevőcsoport. Ha ezt a helyzetet reálisan értékeli, felismerik az árazási gondot és szemléletet váltanak, sokkal reálisabb árral tudnak visszalépni a piacra.
- mondja Ben-Ezra Orran.
Részletesen vizsgálva, megkülönböztetve az ingatlanok állapotát, már nagyobb szóródás érzékelhető, amint az a mellékelt infografikán is látható. Egyértelműen a lakások állapotától függ a lehetséges alku mértéke. Felújítandó lakásoknál 9% a maximum, ilyenkor tér el leginkább a hirdetési ár a későbbi eladási ártól, akár 20% is lehet az elvárt és a reális ár közötti különbség.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A költözhető állapotú lakásoknál 15% között is lehet az alku, de itt általában nincsenek olyan eltúlzott hirdetési árak, amire nem mozdul meg a vevőcsoport. Általában itt születnek leggyorsabban vételi ajánlatok, ha valaki 15 %-kal az eladási ár felett hirdet, már relatív gyorsan számíthat érdeklődőkre, de rugalmasnak kell lennie az alku során, hogy valóban elkeljen az ingatlan.
A budapesti belváros dinamikáját nagy mértékben meghatározza, hogy mennyire aktív a befektető csoport. Mivel az utóbbi 1 hónapban egyre aktívabbak a befektetői csoportok, ezért előfordulhat, hogy ez a tendencia kisebb alkulehetőséget fog eredményezni és van rá esély, hogy tavasztól ismét kisebb mértékű áremelkedés fog elindulni.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







