Oldószeres szennyezés került a talajba az iváncsai akkumulátorgyár területén, a község polgármestere azonnal elrendelte a helyi kutak vizének bevizsgálását.
Az előrejelzések szerint a hétvégén megérkezik a hideg idő, emiatt pedig szükséges a vízmérők, vízvezetékek és a szerelvények téliesítése - hívta fel a figyelmet a Magyar Víziközmű Szövetség (Mavíz).
A télen nem lakott ingatlanoknál fontos a vízhálózat és a vízmérők víztelenítése. A télen is lakott ingatlanoknál a vízmérőaknák, és a kevésbé védett helyeken futó vezetékszakaszok szigetelésére is kiemelten kell figyelni - tették hozzá.
Emlékeztettek: minden olyan vízelfolyás, amely a szolgáltatási pont utáni hálózaton keletkezett, a felhasználó számláját terheli, mert az ő birtokán lévő hálózat meghibásodása okozta a veszteséget. Erre a hatályos jogszabályok kötelezik a felhasználókat. Ezért is érdemes mindenkinek odafigyelni a vízmérőkre, hiszen azok rendeltetésszerű működtetése mindenkinek közös érdeke - fogalmaztak a közleményben.
-
Jubileum és új ritmus: érkezik a 35. Budapest Borfesztivál (x)
Új ritmusban és amerikai különlegességekkel várja a vendégeket a Budavári Palotában a Budapest Borfesztivál szeptember 9–12. között.
-
Az új iCAUR V27: klasszikus karakter, modern elektromos hajtás és szabadság, hogy bárhová elindulhassunk (x)
Az iCAUR V27 új megközelítést kínál az elektrifikált SUV-k világában.







