9 °C Budapest

Mindenki nézzen bele a pénztárcájába: óriási változások jönnek a személyigazolványoknál

2020. október 14. 18:34

A kormány kedden benyújtotta a parlamentnek az Egyes törvényeknek nyilvántartásokkal és elektronikus ügyintézéssel összefüggő módosításáról című törvényjavaslatát, amely az informatikai szakrendszerek és elektronikus nyilvántartások felülvizsgálatát és megújítását célozza. Emellett szabályozza azt is, hogy a régi igazolványok mikor veszítik érvényességüket.

A törvényjavaslat általános indoklása szerint a cél 

  • a személyiadat- és lakcímnyilvántartás informatikai rendszerének,
  • a közúti közlekedési és a hozzá kapcsolódó nyilvántartások informatikai rendszerei, valamint,
  • a személyazonosítást lehetővé tevő okmány-nyilvántartások informatikai rendszereinek megújítása.

A nyilvántartások megújítása nem csak a háttérfolyamatok gyorsulását fogja eredményezni, hanem az állampolgárok számára is érezhető változásokat hoz - fogalmaz a benyújtó, a kormány nevében a Belügyminisztérium.

A személyazonosító igazolványok részleges megújítása

Ez azért szükséges, mert az Európai Unió az uniós polgárok személyazonosító igazolványai vonatkozásában egységes, 2021 augusztusában hatályba lépő szabályozást vezetett be, mely az Európai Unió területén kötelező jelleggel határozza meg a tagállamok által kiállított okmányok tartalmi és formai követelményeit.

Az egységes uniós szabályozásra azért van szükség, mert az uniós polgárság az Unió valamennyi polgárát felruházza a szabad mozgás jogával, bizonyos korlátozások és feltételek mellett. A szabad mozgás magában foglalja az érvényes személyazonosító igazolvánnyal vagy útlevéllel a tagállamok területéről való kiutazás és az oda való beutazás jogát.

Egységes szabályozás hiányában azonban a tagállamok által kiállított nemzeti személyazonosító igazolványok biztonsági szintje jelentősen eltér. Ezen eltérések növelik a meghamisítás és az okmányokkal való visszaélés kockázatát.

Az Európai Unió által meghatározott követelményeknek - néhány formai dekorációs elemtől eltekintve - a Magyarországon 2016-ban bevezetett, chippel felszerelt, az Unióban a legkorszerűbben közé tartozó elektronikus személyazonosító igazolvány lényegében megfelel, ezért Magyarország részéről minimális intézkedésekre van csak szükség az uniós szabályozásnak való megfelelés biztosítása érdekében.

Az uniós szabályozás lényeges eleme ugyanakkor, hogy a személyazonosító igazolványon lévő chipnek kötelezően tartalmaznia kell a birtokos arcképén kívül annak ujjnyomatát is.

Magyarországon az ujjnyomatnak a személyazonosító igazolványon való elhelyezése eddig opcionális volt, arra senki nem volt köteles; az uniós szabályozás alapján azonban a 2021. augusztus 2-án vagy azt követően indított, személyazonosító igazolvány kiadása iránti eljárás esetén csak olyan személyazonosító igazolvány adható majd ki, amely ujjnyomatot is tartalmaz. Ez alól csak a 6 év alatti gyermekek és az ujjnyomat adására fizikailag képtelen személyek mentesülnek.

A másik lényeges változás, hogy megszűnik a határozatlan időre kiadott személyazonosító igazolvány. Az uniós szabályozás értelmében ugyanis tároló elemet (chipet) nem tartalmazó okmány kiadására már nem lesz lehetőség. A 70. életévet betöltött jogosult kérheti, hogy részére a kiállítás napjától számított 10 éves érvényességi idejű személyazonosító igazolvány kerüljön kiállításra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

Kivonják a korábbi okmányokat

A korábbi okmányok kivonását az Európai Uniós szabályozása szintén előírja; a törvényjavaslat értelmében 2026. augusztus 3. napján érvényét veszti a 2000. január 1. napja előtt kiállított személyazonosító igazolvány; 2031. augusztus 3. napján pedig érvényét veszti az a 2016. január 1. napját követően kiállított határidő nélküli érvényességi idejű személyazonosító igazolvány, mely esetén a polgár 2021. augusztus 2. napjáig nem töltötte be 70. életévét.

Gépjármű-igazgatás

A javaslat indoklása szerint az állampolgárok életét könnyítő változások bevezetésére kerül sor a gépjármű-igazgatás területén is. A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás nyilvántartásának megújításával a kötvénynyilvántartás és a járműnyilvántartás adatkapcsolatai is felülvizsgálatra kerülnek.

A módosítások alapján a járműnyilvántartás szakrendszere automatikus informatikai adatkapcsolat útján meggyőződhetne a biztosítás megkötéséről, így azt az ügyfélnek az eljárás során nem kellene a jövőben igazolnia a felelősségbiztosítás meglétét, ezt helyette az informatikai szakrendszerek elvégzik.

Így a gépjármű forgalomba helyezésekor jelenleg papír alapon becsatolni előírt, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó irat helyett a hatóság elektronikus adatkapcsolat útján fér hozzá a szükséges információhoz.

Ezen túl az elektronikus ügyintézés elterjedését és az informatikai eszközök közigazgatási felhasználását segíti az ügyintézési terminálok - KIOSZK-ként működő elektronikus ügyintézési pontok - kialakítása.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem