A külföldi látogatók aránya ugyan még mindig alacsony, de a rekordévnek számító 2024 és a folyamatos fejlesztések azt mutatják, hogy Románia turisztikai vonzereje évről évre...
A kórházaknak és a teljes egészségügyi rendszernek is fejlesztenie kell a kiberbiztonsági infrastruktúráját egy olyan évet követően, amelyben önkéntesek segítségére volt szükség ahhoz, hogy megvédjék a rendszereiket, pénzt takarítsanak meg, sőt, életeket mentsenek Európa-szerte.
Az idén ismét bebizonyosodott, hogy téves az az elképzelés, mely szerint az egészségügyi szektorra nem hatnak a kibertámadások. A világjárvány sokkal inkább volt a sérülékenység vörös posztója, mint védőpajzs, és az sem telt sok időbe, hogy az NHS-t érő 2017-es Wannacry támadáshoz hasonló incidensek is bekerüljenek a hírekbe. Még márciusban történt, hogy Csehországban a Brnói Egyetemi Kórháznak a teljes informatikai hálózatát le kellett állítania - és ez a döntés a koronavírus-tesztelő létesítményeket is érintette. Szinte ugyanebben az időben a Világegészségügyi Szervezet ellen is indítottak egy sikertelen támadást, mintegy igazolva, hogy a járvány remek lehetőségeket teremt a kiberbűnözők számára.
Mindkét támadást dokumentálják a hamarosan megjelenő hacker:HUNTER H(ack)cine című filmben, amelybe a Kaspersky NEXT rendezvényének résztvevői beletekinthettek. A film is megerősítette Jurij és Lisa vélekedését az egészségügyre leselkedő veszélyekkel kapcsolatban, de arra is rávilágított, hogy a szektorban gyakori jelenség a nem megfelelő biztonság.
Kezdetben a zsarolóvírusok jelentették a leggyakoribb támadási formát, tekintve, hogy a kórházi rendszerekben létfontosságú adatokat tárolnak. A koronavírus-világjárvány előrehaladtával azonban az adathalász-támadások száma is megemelkedett a teljes egészségügyi ellátási láncot érintően. Előfordultak továbbá hamis védőeszköz-eladások, sőt lélegeztetőgép-gyártókat és tesztelő laborokat is értek támadások. Ez egybecseng azzal, hogy a Kaspersky a világjárvány első heteiben 30 000 százalékos növekedést észlelt az adathalász-támadások, a kártékony weboldalak és a malware-ek számában. Mindemellett a cég adatai szerint március első hetében napi egy millióra ugrott fel a COVID-témájú kibertámadások száma.
"A kiberbiztonság nem olyan valami, amibe visszamenőleg lehet beruházni. A fenyegetések folyamatosan fejlődnek és változnak, így a védelmet is folyamatosan fejleszteni és módosítani kell. A piacon elérhetők olyan "üzemkész" technológiák, amelyek alkalmazása biztosít egy olyan alapszintű védelmet, hogy egy kiberbűnözőnek már ne legyen célszerű, illetve túl időigényes vagy túl drága legyen e kritikus szektor megtámadása" - tette hozzá Jurij Namesztnyikov, a Kaspersky globális kutató és elemző csapatának vezetője.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten (x)
Endometriózis Világnapi konferencia Budapesten: Akár 8–10 év is eltelhet a diagnózisig – Budapesten keresik a megoldásokat az endometriózis kihívásaira.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







