14 °C Budapest

Csendes gyilkos ólálkodik otthonainkban: így szabadulj meg a mérgező penésztől

2020. szeptember 28. 16:51

Az alattomos penész szinte bárhol felütheti a fejét: bent a lakásban a konyhában, a fürdőszobában, de még a hálószoba sarkaiban is, sőt, nincs biztonságban a kert sem, hiszen kedveli a fa felületeket, és a kerti ülőbútorokat is. Jól bevált tippekkel segítünk, hogy mihamarabb megszabadulj tőle, ám ha a végső megoldást keresed, arra is van egy tippünk.

Először is nem árt tudni, hogy a penészedés minden olyan helyen megkezdődik, ahol legalább 72 órán keresztül, 75 százalék feletti a páratartalom, hiszen a penészgomba mindenütt jelen van: szabad szemmel nem látható, apró penész-spórák szálnak mindenfelé a levegőben, ám a penészesedés nem kezdődik meg addig, amíg a gomba nem talál megfelelő környezetre. Milliók élnek bevizesedett, penészes lakásokban itthon: magyarországon 4,4 millió lakóingatlan van, ezek közül nagyjából 3,5 millió nem felel meg a korszerű műszaki és energetikai szempontoknak - állapította meg a Habitat for Humanity 2019-es lakhatási jelentése.

A fúgával kezdődik minden

Elsőként nagy eséllyel a fürdőszobában fog megjelenni: ha tudjuk, hogy penészesedésre hajlamos a lakásunk, esetleg nyílászárócsere volt nemrég, akkor fogjunk egy darab fehér gyertyát és dörzsöljük át vele a fúgákat - ez elzárja előle a levegőt, így segít megakadályozni a kellemetlen fekete foltok megjelenését. Időről időre ismételjük meg a műveletet.

A titkos csodaszer

Ha a kádon jelenik meg akkor az alábbi trükk segíthet: szárítsuk meg teljesen az egész területet, tegyünk egy műanyag szórófejes flakonba hidrogén-peroxidot, és fújjuk be vele egyenletesen a területet. A hidrogén-peroxid halványkék színű, folyékony halmazállapotú szervetlen vegyület. Gyenge sav és erős oxidálószer, fehérítőszer, amúgy számos tisztítószer tartalmazza származékait. Némi pihentetés után lehetőleg megfelelő védőfelszerelésben egy kefével dörzsöljük át, majd öblítsük le. Szükség esetén többször is megismételhető a művelet.

Az amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (Centers for Disease Control and Prevention - CDC) szerint a penész nem minden esetben jelent egészségügyi kockázatot, de vannak olyanok, akik jóval érzékenyebbek a penészre. Az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (World Health Organization - WHO) azonban azon az állásponton van, hogy a penészes környezet számos egészségügyi kockázatot hordoz magában, mely különösen a légzőszervi panaszoktól szenvedőknek lehet veszélyes. A nyirkos, penészes környezetben 40 százalékkal nagyobb például az asztmás megbetegedések esélye is

Hozz fel szenet a pincéből!

Egy nagy darab faszén nem épp a fürdőszoba éke, ám ha jól elrejtjük, senkit sem fog zavarni, viszont képes magába szívni nem csak a szagokat, hanem a levegőből a nedvességet is, így csökken a helyiség páratartalma, kevesebb eséllyel telepszik meg a penész. Arra feltétlenül figyeljünk, hogy kezeletlen legyen a faszén.

A konyha sincs biztonságban

A hűtőszekrény tartályait érdemes újságpapírral vagy papírtörlővel kibélelni, hogy felszívják a felesleges nedvességet. A penészspórák ugyanis szeretik a nedvességet, amit azonban a papír távoltart. Például a sajt hosszabb ideig penészmentesen marad, ha szorosan záródó fedéllel ellátott, lezárt műanyag edénybe tároljuk. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Kint is, bent is

De nem csak házon belül, a házon kívül, az udvari tárgyak, eszközök is penészedhetnek, vagy például a kültéri fa hajópadló. Ez esetben érdemes a jó öreg háztartási ecethez nyúlni (a sav megöli a penészt), és alaposan felmosni vele a padlót. Hagyjuk hatni egy órán át, majd erős vízsugárral mossuk le. Sőt, az ecet a terasz bútorain is jó szolgálatot tesz: friss és újszerű külsőt kölcsönöz nekik. Az ecetes spray megszabadít nem csak a penésztől, de a baktériumoktól is, amelyek megtelepedtek a fán.

A végső megoldás

Sok épületben probléma, hogy a magas páratartalom miatt a falak penészesedni kezdenek, ami veszélyes a lakók egészségi állapotára. A penész nem válogat, legyen szó akár új építésű, akár régi házról. A magas páratartalmú, nedves falú, penészes lakás egészségügyileg bizonyítottan káros, viszont ha megfelelő páraáteresztő tulajdonságú anyaggal szigetelünk, egy lépéssel közelebb kerülünk a probléma megoldásához. Otthonainkban a hőhídak felületén lecsapódó pára a penészedés egyik fő oka. 

Az ún. hőhíd a különböző hővezetési tulajdonságú és eltérő geometriai formájú szerkezetek, anyagok csatlakozásánál alakul ki. A falszerkezet ezen felületei jobban vezetik a hőt, mint a szerkezet többi része.

Egy jól szigetelt falszerkezet és egy hőhidas vagy rosszul szigetelt falszerkezet belső felületi hőmérsékleténél 4-5°C különbség is lehet. Ennyi pont elég ahhoz, hogy a levegő páratartalma kicsapódjon, és ha mindemellett nem szellőztetünk rendszeresen, megjelennek a penészfoltok a falon. A penészesedés és párásodás könnyebben elkerülhető, ha a megfelelő szigetelőanyagot választjuk. A kőzetgyapot nyílt pórusú szerkezetének köszönhetően alacsony páravezetési ellenállás jellemzi, így a pára könnyen kiszabadul az épületen kívülre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem