Pest és Veszprém megyékre citromsárga riasztást adtak ki, de egyébként komoly melegedés indulhat meg.
A budapesti agglomerációt magában foglaló Pest megye volt a legvonzóbb célpont tavaly azok körében, akik ideiglenesen vagy állandó jelleggel másik településre költöztek - derül ki egy friss, a KSH előzetes adatain alapuló elemzésből, amely bemutatja azt is, hogy a megyeszékhelyeken lévő eladó házak és lakások ára hogyan változott a járvány előtti szinthez képest.
“A tavalyi tendenciákból látható volt, hogy a Pest megyében lévő települések kedvelt célpontok a lakáspiacon. A hivatalos adatok szerint a költözések miatt több mint 16 ezer fővel gyarapodott Pest megye lakossága, ami nagyrészt a fővárosból elvándorlóknak köszönhető. Budapestről az agglomerációba majdnem 40 ezren költöztek ki, míg Pest megyéből Budapestre több mint 25 ezren vándoroltak. Fejér, Vas, Komárom-Esztergom és Veszprém tudott pluszt felmutatni, utóbbiakat 1550-450-nek többen választották" - mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Balogh László, azt is elmondta: “A tavaly másik településen otthont találó több százezer ember közül nagyon sokan az adott megyén belül maradtak. A borsodiak 70 százaléka például nem váltott megyét. A megyéjükhöz leghűségesebbek közé tartoznak még a szabolcsiak és a Baranya megyében élők, előbbiek 68 százaléka, utóbbiak 66 százaléka nem ment túl a megye határán tavaly."
Árváltozások a járvány idején
Bár a koronavírus járvány előtti szinthez képest kínálati piacon az átlagos négyzetméterárak a legtöbb helyen stagnáltak, az ingatlan.com azt is megvizsgálta, hogy a megyei jogú városokban hogyan változtak a magánszemélyek által hirdetett használt lakások és házak tipikus árai.
Lakást vennél? A Pénzcentrum Kalkulátorának segítségével megtalálhatod a számodra legkedvezőbb ajánlatot. KATT!
Székesfehérváron például az eladó házak átlagára maradt 53 millió forint, a lakásoké a járvány előtti szinthez képest 2 százalékkal 23,3 millió forintra csökkent. A Pest megyei Érden az eladó házak ára februárhoz képest 2 százalékkal 53,3 millió forintra nőtt, közben az ottani lakások átlagára 6 százalékkal 29,9 millió forintra csökkent. A tavalyi költözködések alapján a leghűségesebb megyének számító Borsod megye székhelyén, Miskolcon a házak átlagára februárról júniusra 1 százalékkal 30,5 millió forintra nőtt, a lakásoké viszont 13,6 millió forinton stagnált.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







