17 °C Budapest

Majd 30 éves rekord dőlt meg: durva házasságlázban ég Magyarország

2020. február 25. 16:03

Az előzetes adatok szerint 2019-ben a születések száma 0,7, a halálozásoké 1,1 százalékkal kevesebb volt, mint 2018-ban. Ennek következtében a természetes fogyás 2,0 százalékkal, 838 fővel csökkent 2018-hoz képest. 2019 decemberében az élveszületések száma 8,2 százalékkal nőtt, a halálozásoké 8,1 százalékkal mérséklődött 2018 azonos havi értékéhez képest, ezáltal a 3389 fős decemberi természetes fogyás 32 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál.

A KSH friss jelentése szerint 2019 decemberében  7781 gyermek jött világra, ami 589 újszülöttel, 8,2 százlaékkal több, mint 2018 decemberében. Ezen felül kiderült az is, hogy 11 170 fő vesztette életét, 978 elhunyttal, 8,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A születések száma ugyanakkor emelkedett, míg a halálozásoké visszaesett, ennek következtében a havi természetes fogyás a 2018. decemberi 4956-tal szemben 3389 fő volt, ami 32 százalékos csökkenést jelent. A házasságkötések száma ráadásul nagymértékben emelkedett, 3235 pár lépett frigyre, 54 százalékkal, 1133-mal több a 2018. decemberinél.

A jelentés ezen felül megmutatta azt is, hogy a népességmozgalom miként alakult Magyarországon 2019. január - december között. Ezek alapján kijelenthető, hogy 89 200 gyermek jött világra, ami 607-tel, 0,7 százalékkal elmaradt a 2018. évi születésszámtól. Január-márciusban, júniusban és októberben kevesebb, április-májusban, júliusban, szeptemberben és november-decemberben több, augusztusban pedig ugyanannyi volt az újszülöttek száma, mint egy évvel korábban. A legjelentősebb, 8,2 százalékos emelkedés decemberben, a legnagyobb mértékű, 5,8 százalékos csökkenés júniusban történt.

A teljes termékenységi arányszám 1 nőre becsült értéke 1,49 volt, ami megegyezett a 2018. évivel. A gyermekvállalási hajlandóság tehát nem változott, a születésszám a szülőképes nők számának visszaesése miatt csökkent. Kiderült továbbá az is, hogy  ebben az időszakban 129 600-an haltak meg, 1,1%-kal, 1445-tel kevesebben, mint egy évvel korábban. Januárban, februárban és júniusban növekedett a halálozások száma, az év többi részében viszont kevesebben hunytak el, mint 2018 azonos hónapjaiban. A legnagyobb mértékű, 20 százalékos emelkedés januárban történt, aminek hátterében a 2018-hoz képest korábban tetőző influenzajárvány állhatott. A legjelentősebb, 14 százalékos csökkenést márciusban regisztrálták, ezen kívül decemberben is számottevően, 8,1 százalékkal kevesebben vesztették életüket.

Az élveszületések száma kisebb mértékben mérséklődött, mint a halálozásoké, ennek következtében a természetes fogyás a 2018-as 41 238-cal szemben 40 400 fő volt, ami 2,0 százalékos csökkenést jelent. 65 300 pár kötött házasságot, ez jelentősen, 28 százalékkal, 14 472-vel több az egy évvel korábbinál. Január volt az egyetlen hónap, amikor kevesebb frigyet anyakönyveztek 2018 azonos időszakához képest. Ezt követően február-márciusban 0,6, április-májusban 8,5, júniusban pedig már 16 százalékkal több házasságot anyakönyveztek az egy évvel korábbinál. Ez az emelkedő trend tovább folytatódott: július-szeptemberben átlagosan 33, októberben 65, novemberben 116 százalékkal többen kötöttek házasságot. Decemberben a növekedés üteme mérséklődött, de így is 54 százalékkal többen léptek frigyre, mint egy évvel korábban. 2019-ben kötötték a legtöbb házasságot 1990 óta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ezer lakosra 9,1 élveszületés és 13,3 halálozás jutott, mindkettő 0,1 ezrelékponttal alacsonyabb volt, mint 2018-ban. Mindezek következtében a természetes fogyás 4,1 ezrelékes értéke is 0,1 ezrelékponttal mérséklődött. 2019-ben ezer élveszületésre 3,8 csecsemőhalálozás jutott, ami 0,4 ezrelékponttal több volt az egy évvel korábbinál. A házasságkötési arányszám 6,7 ezrelék volt, 1,5 ezrelékponttal több a bázisidőszaki értékhez képest. A 2011. évi népszámlálás alapján továbbvezetett lakónépesség becsült száma a nemzetközi vándorlás figyelembevételével 2019 végén 9 millió 769 ezer fő volt - derült ki a KSH legfrissebb adataiból.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem