Az új kormányfő több gazdasági és szociális intézkedést is belengetett első nagyinterjújában, köztük támogatásokat és uniós megállapodást.
A falusi csok bevezetése óta eltelt öt hónapban 18 százalékkal nőtt a kereslet az érintett településeken, a lakóingatlanok átlagára pedig 10 százalékkal emelkedett. A Veszprém, Somogy és Pest megyében lévő települések a legnépszerűbbek a falusi csokos települések közül, de a hevesi, borsodi és nógrádi községek is keresettek.
Újabb lendületet kaphat a kistelepülések lakáspiaca, mivel a falusi csok keretében megépülő házakra januártól már kérhető lesz az akár 5 millió forintos áfa-visszatérítés 2022 közepéig. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a falusi csokos áfa-visszatérítés fokozhatja az építési kedvet, amely egyébként is elég élénk. Az év első 9 hónapjában 8308 egylakásos épületre, azaz családi házra adtak ki engedélyt, ami 8 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi szintet országos szinten. A falusi csok összege függ egyrészt attól, hogy meglévő ház felújításáról vagy új ház építéséről van szó, másrészt a gyermekek számától.
Áremelkedés a településeken
Az ingatlan.com elemzéséből kiderül, hogy a július óta elérhető falusi csok felpörgette az érintett 2500 település lakáspiacát. Július és november között a szóban forgó településeken az eladó lakóingatlanok átlagára a kínálati piacon 13,5 millió forintot tett ki, ami 10 százalékos áremelkedésnek felel meg éves összevetésben. A drágulás érthető, mivel a kereslet is jelentősen megnőtt az érintett településeken.
Összességében 18 százalékkal nőtt tavalyhoz képest a falusi csokos lakóingatlanok iránti érdeklődések száma, egy-egy hirdetésre pedig még intenzívebben, 33 százalékkal többen érdeklődtek. Balogh László hozzátette: “Jól mutatja a falusi csok hatását, hogy miközben július és november vége között a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban csökkent a kereslet az előző évek azonos időszakához viszonyítva, a falusi csokos településeken ugyanakkor kevesebb hirdetésre jóval több érdeklődés érkezett".
Slágerlista
A kereslet azonban az országon belül egyenlőtlenül alakul a portál adatai szerint. Ha egyenletesen alakulna a kereslet, akkor egy-egy megyére az érdeklődések 5,26 százaléka jutna. “Ezzel szemben a legnépszerűbbek a Balaton melletti megyék, Veszprémben és Somogyban ugyanis a falusi csokos településen érdeklődők 11-11 százaléka keresett ingatlanokat. Pest megye is dobogós lett, amely az érdeklődések 10 százalékát fedi le" - tette hozzá Balogh László. Népszerűnek mondhatók a hevesi, borsodi és nógrádi falusi csokos községek is, a legkevésbé keresettek pedig a Hajdú-Biharban, Csongrádban és Békésben lévők.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








