29 °C Budapest
Itt a lista: ennyibe kerülnek ma a nyelvvizsgák Magyarországon

Itt a lista: ennyibe kerülnek ma a nyelvvizsgák Magyarországon

2019. szeptember 25. 11:30

Mostantól középfokú nyelvvizsga nélkül nem lehet bekerülni egyetemre vagy főiskolára. Emiatt akár 20 százalékkal is kevesebben felvételizhetnek idén, hiszen nem csak a befektetett munka, tanulás kerül egy vagyonba, de ma már egy vizsgáért is komoly összegeket kell kifizetni.

A 2020-ban egyetemre felvételiző már csak akkor futhatnak neki a felvételinek, ha van legalább egy középfokú nyelvvizsgájuk (B2 szintű) vagy ennek megfelelő oklevelük (emelt szintű nyelvi érettségi, külföldi érettségi, nyelvvizsga stb.). Becslések szerint emiatt akár 20 százalékkal is csökkenhet a felsőoktatásba felvételizők aránya, ami viszont elsősorban a vidéki kisebb egyetemeket érintheti súlyosan.

A nyelvtanulást és a szükséges nyelvvizsga megszerzését elősegítendő, a 9. és 11. évfolyamos diákok kétszer kéthetes, külföldi nyelvtanfolyamra mehetnek: az állam nemcsak a nyelvtanfolyamok díját, a gyerekek utazását, elszállásolását és ellátását finanszírozza, hanem zsebpénzt is ad.

Nincs roham

Egyelőre sem a nyelvi kurzusokra beiratkozók, sem a nyelvvizsgára jelentkezők száma nem ugrott meg - tudta meg a Magyar Nemzet Rozgonyi Zoltántól, a Nyelvtudásért Országos Nyelvoktatási és Nyelvvizsgáztatási Szakmai Egyesület elnökétől. Igaz, hogy a nyelvvizsgák tekintetében már korábban elindult némi átrendeződés, az utóbbi időben egyre többen választották például a külföldi továbbtanuláshoz is ideális nemzetközi nyelvvizsgákat, de országosan nem nőtt a vizsgázók száma.

ELTE Origó Nyelvi Centrum 

Az államilag akkreditált "origós" nyelvvizsgákat közel 30 nyelvből az év minden hónapjában megrendezik, közel 30 nyelv közül. Országszerte több mint 60 helyszínen lehet letenni a vizsgát, de lehetőség van próbavizsgára is. Az ELTE Origó Nyelvi Centrum az ALTE (Európai Nyelvvizsgáztatók Szövetsége) rendes tagja és elfogadja az ALTE által meghatározott (Közös Európai Referenciakeretre támaszkodó) kommunikatív kompetencia-felfogást. A B2 komplex (középfokú) vizsga díja 28 ezer forint, a felsőfokú vizsga díja 31 ezer.

TELC nyelvvizsga

Vizsgázni angol, német, olasz és francia nyelvekből lehet; az angol nyelvvizsga 2000 óta, a német nyelvvizsga 2003 tavasza óta államilag elismert, így érettségihez, felvételihez, diplomakiadáshoz és munkavállaláshoz egyaránt felhasználható. Ezen kívül az Európai Nyelvvizsga Bizonyítvány az Európai Unió és a közép-európai térség számos - összesen 20-nál is több - országában elfogadott nemzetközi nyelvvizsga, melyet továbbtanuláshoz és munkavállaláshoz egyaránt elfogadnak. A középfokú komplex vizsga ára 32 ezer forint, felsőfokon 34 ezer forintot kérnek el.

Euroexam

Az Euroexam vizsga ígérete szerint a való életben használt nyelvi és kommunikációs készségeket méri, tehát a felkészülés során az ezek fejlesztésére fordított idő és energia amúgy is hasznosul a nyelvhasználó számára azokban az élethelyzetekben, amikor angol vagy német nyelven kell kommunikálnia. És nem mellékesen a vizsgán is eredményesebb lesz. A B2-es középszintű vizsga díja 33 500 forint, a C1-es felsőfokúé 35 500 ezer forint.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 15 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 6 százalékos THM-el, és havi 106 085 forintos törlesztővel fel lehet venni a Raiffeisen Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,42% a THM; a K&H Banknál 6,43%; az Erste  Banknál 6,67%,  a MagNet Banknál pedig 6,8%; míg az UniCredit Banknál 6,9%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni a Sopron Bank, a Takarékbank, és természetesen a többi magyar hitelintézet konstrukcióját is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

BME Nyelvvizsga

A BME nyelvvizsga szövegközpontú, állandó feladattípusokkal lehet találkozni, és engedélyezett a szótárhasználat. Összesen 3 szinten és 7 nyelven lehet letenni a vizsgát. Nagy előnye, hogy komplex vizsga esetén az írásbeli és a szóbeli részvizsgán összesen kell elérni a 60 százalékos szintet tehát, komplex vizsga esetén nem szükséges az írásbeli vagy szóbeli részvizsgán külön-külön is elérni a 60 százalékot. A középfokú komplex vizsga díja 30 ezer forint, felsőfokon 32 ezer forintot kérnek.

ECL nyelvvizsga

A vizsgafeladatok tartalmát és formáját a szakértők alapos vizsgálatok és speciális célcsoportokon történő kipróbálás után határozták meg. Az ECL nyelvvizsga azt méri, hogy a jelölt képes-e a különféle élethelyzetekben, a hivatással/foglalkozással összefüggő, illetve személyes/magánéleti szituációkban, szóban és írásban kommunikálni. A komplex középfokú díja 28 ezer, a felsőfokú díja 29ezer forint.

Dexam

A Debreceni Egyetem egynyelvű angol nyelvvizsgája államilag elismert bizonyítványt ad, kommunikatív, életszerű feladatokkal mér és nem utolsó sorban vizsgázóbarát. Emellett teret enged az egyéni érdeklődésnek, választhat humánmodul vagy reálmodul feladatsort. A közép és a felsőfokért 27 ezer, illetve 29 ezer forintot kell fizetni.

A pénz nem akadály

2018 elején lépett életbe a sikeres vizsgák díjának visszafizetéséről szóló kormánydöntés. Az Új Nemzedék Központnál lehet kérni az első sikeres nyelvvizsga utólagos kifizetését, amely majd utalás formájában történik meg és legfeljebb 34 ezer 500 forintot tehet ki az összeg

NEKED AJÁNLJUK
Ilyet még nem láttál: így adnák ki a magyar gyerekek kedvenc könyvét újra

Közösségi finanszírozással adnák ki újra a 2012-es év gyerekkönyvét, a Dobozvárost.

Sok magyar nem is tud erről az egyszerű trükkről: milliókat bukhatnak, ha nem figyelnek oda

A vállalkozásunk sikere rengeteg dolgon múlhat, nem elég az ötlet, bizony kemény munkát kell fektetni a sikerbe.

Régi klasszikus tér vissza a magyar boltokba: sokak kedvence lesz ismét elérhető a polcokon

Tíz év után ismét megjelenhet Lakatos István Év Gyerekkönyve-díjas meseregénye, a Dobozváros!

Ez lenne a megoldás a magyarok borzasztó egészségi állapotára? Kevesen ismerik ezt a trükköt

A kutatók szerint az egyik ok, amiért az adakozás javíthatja a fizikai egészséget az az, hogy segít csökkenteni a stresszt és a feszültséget.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2022. augusztus 12. péntek
Klára
32. hét
Augusztus 12.
A fiatalok világnapja
Augusztus 12.
Az elefántok napja
KONFERENCIA
Tovább
Portfolio Future of Finance 2022
Októberben jön a magyar pénzügyi szakma nagy találkozója.
Energy Investment Forum 2022 - A MEKH szakmai támogatásával
Válság kontra klímacélok? Lesz miről beszélni az Energy Investment Forum-on!
Private Health Forum 2022
A hazai magánegészségügy legkiemelkedőbb konferenciája.
EZT OLVASTAD MÁR?