Mostanáig 475 ezer kedvezményigénylő nyilatkozat érkezett be, feldolgozásuk folyamatosan zajlik az MVM közlése szerint.
A gyermekétkeztetéshez kapcsolódó, törvényben foglalt ellátásokat az önkormányzatok alapvetően biztosítják, azonban jelentős részüknél annak megszervezése nem szabályszerű - mondta a szervezet felügyeleti vezetője az M1 vasárnap reggeli műsorában.
Pulay Gyulát azzal kapcsolatban kérdezték, hogy az ÁSZ befejezte a gyermekétkeztetés rendszerének 2014-2016 közötti időszakra vonatkozó ellenőrzését. Az ÁSZ felügyeleti vezetője azt mondta, fontos társadalmi kérdés a gyermekétkeztetés, ezért ellenőrizte a számvevőszék.
Pulay Gyula közölte, a vizsgálat megállapította, hogy a gyerekek általában megkapták a szükséges étkeztetést, ugyanakkor azt tapasztalták, hogy az önkormányzatok nem tartottak be minden jogszabályi előírást, például a térítési díjak megállapításakor, vagy a nyilvántartások vezetésénél.
Mint mondta, az ÁSZ azt is vizsgálta, az önkormányzatok belső ellenőrzési rendszere a három év alatt legalább egyszer ellenőrizte-e a gyermekétkeztetés megszervezését, tártak-e fel szabálytalanságokat és azok kijavítására intézkedtek-e. Megjegyezte: az Országgyűlés kifejezetten felhatalmazza az önkormányzatokat, hogy ellenőrizzék: a gyermekétkeztetést végző vállalkozások megfelelő minőségben, mennyiségben, pontossággal biztosítják-e az étkezést.
Elmondta azt is, összesen 69 önkormányzatnál végezték el a vizsgálatot és azt tapasztalták, hogy tíz százaléknál magasabb volt a szabálytalanság aránya. Domokos László, az ÁSZ elnöke levélben hívta fel az érintett önkormányzatok figyelmét a hiányosságok kijavítására.
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








