Volt idő, amikor úgy érezte, a pénz a legfontosabb – ma már egészen máshol van a hangsúly.
A Nemzeti Eszközkezelő Zrt. (NET Zrt.) ügyfelei 60 napig küldhették vissza nyilatkozataikat annak érdekében, hogy újra tulajdonosaivá váljanak korábbi ingatlanuknak. A mintegy 32 500 érintett ügyfélből összesen közel 31 ezren jeleztek vissza május 31-ig. Az állam által biztosított rendkívül kedvezményes feltételeknek köszönhetően közülük 27 500 család vissza kívánja vásárolni a bankok által korábban elvett otthonát.
A nemzetközileg is egyedülálló intézkedés sikerességét igazolja, hogy a megküldött nyilatkozatok alapján tízből kilenc, korábban bajba jutott devizahiteles vissza kívánja vásárolni otthonát. A visszajelzések alapján az ügyfelek 69 százaléka részletvétel útján, 20 százalékuk pedig egyösszegű visszavásárlással kíván tulajdont szerezni korábbi ingatlanában. Mindösszesen az ügyfelek 11 százaléka döntött úgy, hogy nem él a visszavásárlás lehetőségével. Részükre természetesen továbbra is biztosított a kedvező bérleti konstrukció.
A kormány 2010 után a bajba jutott devizahitelesek megsegítése érdekében számos intézkedést hozott (forintosítás, árfolyamgát, végtörlesztés, banki elszámoltatás, magáncsőd intézménye), amelyekkel összesen több mint egymillió család otthonát mentette meg. A NET-program egyike volt a segítségeknek, aminek köszönhetően több mint 36 ezer otthont tudtunk megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott.
Az elmúlt időszak gazdasági növekedése eredményeként számos, a családok és állampolgárok megélhetését javító, munkavállalási lehetőségét erősítő intézkedés született, melynek köszönhetően a bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott. A kormány a 2018. év végén benyújtott és elfogadott törvényjavaslat által lehetővé tette, hogy a NET-program keretében az érintett bérlők rendkívül kedvező visszavásárlási feltételek mellett ismét tulajdonosaivá váljanak korábbi lakásuknak, házuknak. A visszajelzések alapján a sikeres intézkedés több mint 27 ezer család lakhatására vonatkozóan biztosít megnyugtató és végleges megoldást.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







