Fontos információ, hogy a programban való részvétel nem befolyásolja az éves szaldó elszámolásra való jogosultság időtartamát.
Drasztikusan megnőtt a nyaralók iránt érdeklődők száma, konkrétan özönlenek a nyaralóvásárlók a tópartokra. Ráadásul a falusi csok még több vevőt hozhat - derül ki egy friss felmérésből. A legfontosabb piaci mutatók szerint:a Balaton melletti megyék közül Veszprémben 100 százalékos növekedés következett be. Somogyban átlagosan 70 százalékkal többen érdeklődtek egy-egy nyaraló vagy lakóingatlan hirdetésére.a Velencei-tónak helyet adó Fejér megyében pedig 112 százalékkal nőtt a kereslet.Gárdonyban négyzetméterenként 389 ezer forintot, Balatonfüreden 600 ezer forintot, Siófokon pedig 478 ezer forintot kérnek átlagosan a nyaralókért.a nyaralóvásárlást tervezőknek a jövőben a tavakhoz közeli, a falusi csoknak megfelelő településen az állandó lakóingatlant keresőkkel is fel kell venniük a versenyt.
Túlzás nélkül lerohanták a nyaralók kínálati piacát a leendő vásárlók - ismertette legfrissebb elemzését az ingatlan.com, amely a Balaton és a Velencei-tó melletti települések és az érintett megyékben eladásra kínált lakóingatlanok - lakások, házak és nyaralók - kínálatát és árát vizsgálta több ezer hirdetés adatai alapján. Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a nyaralóingatlanok iránti érdeklődések száma országos átlagban megduplázódott egy hirdetésre vetítve, ráadásul a kereslet újabb támogatást kaphat.
- fogalmazott a szakember.
Balaton
Az ingatlanközvetítő portál átfogó elemzéséből kiderül, hogy a Balaton északi partján lévő ingatlanokat magában foglaló Veszprém megyében ugyanis az eladó ingatlanok iránti érdeklődők száma egy év alatt több mint 100 százalékkal nőtt. A Balaton északi partján az ingatlanok átlagos négyzetméterára idén április közepén 424 ezer forint volt, ez 28 százalékos drágulást jelent éves szinten. A nyaralókért 374 ezer forintot kértek az eladók négyzetméterenként, ami szintén 28 százalékos áremelkedésnek felel meg. Egy balatonfüredi nyaralónál több mint 600 ezer forint az átlagár, révfülöpi társainál 297 ezer forintot tett ki április közepén.
A Balaton déli partján lévő települések többsége Somogy megyéhez tartozik, ahol a Balatonhoz közeli lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 37 százalékkal 432 ezer forintra nőtt egy év alatt. Az ottani nyaralók pedig 28 százalékos drágulást produkáltak, így az ingatlan.com adatai szerint április közepén 406 ezer forint volt az átlag a kínálati piacon. A népszerű települések közül a siófoki nyaralókat 478 ezer, a balatonföldváriakat 471 ezer, a balatonlelleieket pedig 454 ezer forintért hirdették négyzetméterenként.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az elemzés szerint a harmadik Balatonnal határos megyében, Zalában lakóingatlanok átlagos négyzetméterára a többiekhez képest szolidabban, 16 százalékkal 297 ezer forintra nőtt, ezen belül a megyében található nyaralóknál mindössze 2 százalékkal 190 ezer forintra emelkedtek az árak. Ugyanakkor a Zala megyéhez tartozó Keszthelyen óriási drágulás ment végbe, az ottani nyaralók négyzetméterára 373 ezer forintra emelkedett.
Velencei-tó
A Velencei-tónak helyet adó Fejér megyében szintén nagyon felkapottá vált: 112 százalékkal nőtt a kereslet. A második legnagyobb magyarországi tónak helyet adó Fejér megyében a lakóingatlanok idén áprilisban 389 ezer forintos négyzetméteráron voltak kaphatók, 40 százalékkal drágábban, mint egy évvel ezelőtt. Az ottani nyaralóknál pedig 28 százalékkal 361 ezer forintra emelkedett az átlagár. A tóparti települések közül Gárdonyban 25 százalékkal négyzetméterenként 377 ezer forintra nőttek az árak.
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







