Egyes bankoknál akár 380 ezer forint jóváírás is elérhető, de ezért komoly feltételeket kell teljesíteni.
Az emberi erőforrások minisztere benyújtotta az Országgyűlés elé a gyermekek után járó ápolási díjat - írja a hvg.hu. Az összeget a tárca 100 ezer forintban maximalizálná, és egyéb szociális elátással nem lenne összevonható.
Kedden az emberi erőforrások minisztere benyújtotta a parlamentnek a gyermekek gondozási díját bevezető törvényjavaslatot. A díj azoknak a szülőknek járna, akik vér szerinti, vagy örökbefogadott súlyos fogyatékossággal élő, vagy tartós betegségéből eredően önellátásra képtelen gyermeküket otthon ápolják. A javaslat szerint szakértőnek kell megállapítania, hogy a gyermek valóban önellátásra képtelen-e.
A támogatás összege 2019-ben 100 ezer forint lesz, amely csak egy szülő számára állapítható meg. Amennyiben azonban a szülő két gyermeket is ápol, az összeg 150 ezer forintra nő. A 100 ezer forintból azonban le kell vonni a más rendszeres pénzbeli ellátások összegét, így például a nyugdíjat. Az sem jogosult a gyod-ra, aki nappali tagozaton tanul, vagy napi 4 óránál többet dolgozik. A gyermekek otthongodnozási díja ugyanakkor beleszámít a nyugdíjba.
Az ápolási díj is változik ezután - azok lesznek rá jogosultak, akik nem gyermeküket, hanem egyéb hozzátartozójukat ápolják otthon. Az ápolási díj havi összege a költségvetésben meghatározott összeg 115 százalékára nő, emelt összegű ápolási díj esetén 173 százalékra, kiemelt ápolási díj esetén pedig 207 százalékos lesz a növekedés.
-
Sok tízezer magyarnak biztosítunk munkát és megélhetést (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Itt működünk, itt adózunk, több mint 710 milliárdot fizettünk be a költségvetésbe (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








