Már mind a 241 ezer távfűtéses budapesti lakásban elindult a fűtés, és a FŐTÁV további 7 ezer közületi, vállalati és intézményi fogyasztójánál is üzemel a...
Az idén bevezetett intézkedésekkel tovább fehéredhet az albérleti piac, és nőhetnek az adóbevételek.
Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője az M1 aktuális csatornán pénteken elmondta, jelentős változás, hogy a lakásukat bérbe adóknak az ingatlankiadásból származó és 1 millió forintot meghaladó jövedelem után 2018-ban már nem kell a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (eho) megfizetniük, csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja) kell majd fizetni. Az is kedvez a piac fehéredésének, hogy már 3 ingatlan után lehet választani a tételes átalányadózást, ami évente 38 400 forintot jelent minden kiadott lakás után.
Hozzátette, mindez azonban nem jelenti azt, hogy csökkennek majd az albérletek árai. A bérleti díjak emelkedését meggátolhatja a szakértő szerint, hogy idén akár 15-20 ezer új lakást is átadhatnak, ami a kiadó lakáspiacon szinte azonnal megjelenik. Ha nő a kiadó lakások kínálata, az az árak emelkedését meggátolhatja, vagy adott esetben csökkentheti - vélekedett.
Kifejtette, hogy idén emelkedik a munkáltató által adható adómentes lakhatási támogatás: míg 2017-ben az alkalmazottak a minimálbér 40 százalékát kaphatták támogatásként, 2018-tól ez az összeg elérheti a minimálbér 60 százalékát. Mivel 2018-ban tovább nőtt a minimálbér, így az adómentesen adható havi támogatás 51 ezerről közel 83 ezer forintra emelkedett januártól - mondta a szakértő.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







