8 °C Budapest

Ezt is megéltük: a románok és a csehek is bőven leköröztek minket

Pénzcentrum
2017. augusztus 17. 17:58

Hetven ponttal újabb magasságra jutott a magyar fogyasztók bizalmi indexe 2017 második negyedévében. Európában ez az átlagos érték 85 pont, derült ki egy véleménykutató intézet hatvanhárom országában végzett online kutatásából. A magyar eredmény 6, míg az európai 5 ponttal emelkedett. A globális fogyasztói bizalmi index jelenleg három pontos növekedéssel, 104-en áll.

Az európai országok második negyedévi eredményeit tekintve kiderül, hogy a régióban változatos a fogyasztói bizalom mértéke. Dánia 115 ponttal vezet, míg Görögország 52 ponttal sereghajtó, ám jellemzően mégis optimistább a kontinens, hiszen 33 országból 22-ben emelkedett az indexszám. A közép-kelet-európai régióra nagyítva azt látjuk, hogy Csehország és Románia az európai átlag fölötti optimizmusról tesz tanúbizonyságot (Csehország 101 pont; -2 pont 2016 utolsó negyedévéhez képest; Románia 101 pont, +16), de nem lógatják az orrukat az osztrák (94 pont; +6) szomszédok sem. Szlovákia hozza a kontinens átlagát 85 ponttal (+3 pont) - írja közleményében a Nielsen.

Hasonlóan a múltbeli eredményekhez, a bizalmi index három kérdése közül a magyarok legoptimistábban személyes pénzügyi kilátásaikat ítélik meg: a válaszadók közel egyharmada (31%) véli jónak vagy kitűnőnek. Ez hét százalékpontos emelkedés 2016 utolsó negyedévéhez képest. Az európai átlag 44 százalék. Bizakodóan állunk a munkahelyi kilátásokhoz is: a következő tizenkét hónapot illetően honfitársaink 27 százaléka pozitív a témában, ami kilenc százalékpontos növekedés a tavalyi év végével szemben. Ez 10 százalékponttal alatta marad az európai átlagnak, ami 37 százalék. Derűlátóbbak lettünk vásárlás terén is. A magyar fogyasztók vásárlási kedve 5 százalékponttal 24 százalékra emelkedett, vagyis a felmérés időszakában a válaszadók mintegy negyede nyilatkozott úgy, hogy az időszak jó vagy kiváló a szükséges dolgok megvásárlására a következő 12 hónapban. Viszonyításul: az európai átlag 36 százalék.

A fogyasztói bizalom világszerte zömében bizakodásra ad okot, a globális piacokon érezhetően derűlátóbbak az emberek

- mondta Suresh Ramalingam, Nielsen fogyasztói kutatásokért felelős vezetője, majd hozzátette, hogy a szigorú büdzsén túlmutató költések terén is javulást látnak a kutatás szerint.

A Nielsen fogyasztói bizalmi indexe rákérdez a fogyasztókat a következő hat hónap során leginkább aggasztó területekre is. Az európaiak továbbra is leginkább a terrorizmustól tartanak, a válaszadók 27 százaléka nevezte meg elődleges vagy másodlagos aggályként, ez hat százalékpontos emelkedés 2016 utolsó negyedévéhez képest. 

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A magyaroknál az egészséggel kapcsolatos félelmek vezetnek, százból 23 válaszadó nevezte meg mint elsődleges, illetve másodlagos félelmet.

Európában másodikként nevezték meg az egészséggel kapcsolatos aggodalmat, míg harmadik helyen a munkahelyi biztonság végzett. A magyarok második főfélelme az adósság, ezt százból 22-en említették, míg a "bronzérmes" a munkahelyi biztonság lett. Nyugtalanít bennünket még a gazdasági helyzet alakulása (17%), a munkahely-magánélet közötti egyensúly 16%), a bevándorlás (14%) és az iskolai oktatás és/vagy jóléti intézkedések kérdése is (14%). Emellett tartunk az elszabaduló élelmiszeráraktól is (13%).

Globálisan kitekintve az utolsó negyedévben a fogyasztói bizalom 104 ponton áll, ami három ponttal magasabb a tavalyi év utolsó negyedévi adatánál. A vizsgált 63 ország közül 41-ben magasabb év végi eredményt regisztrált a Nielsen, mint 2016 év végén. Észak-Amerika 117 ponton zárt, Ázsia és Óceánia szerény növekedés mellett 114 ponton áll. Latin-Amerika egy ponttal nőtt, így bizalmi indexszáma 85. Az Afrika-Közel-Kelet régióban ötpontos erősödést mért a Nielsen, így 88 ponton áll.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem