1 °C Budapest

Egyre népszerűbb a CSOK: nagy ugrott az igénylők száma

MTI
2017. április 15. 09:01

További felfutást várnak a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) igénylésekben idén. A legtöbb kérelmet befogadó OTP Bank 42 százalékkal több kérelmet regisztrált idén az első három hónapban, mint tavaly ugyanekkor.

A legtöbb bank a folyósított összegben is emelkedést vár tavalyhoz képest, csakúgy, mint az új lakás vásárlására vagy építésére igényelt támogatási kérelmek számában, az ingatlanpiac élénkülése miatt.

Az első negyedévben a csok-kérelmek számának jelentős bővüléséről számoltak be a pénzintézetek a tavalyi év azonos időszakához képest.

Az OTP 42 százalékkal több kérelmet fogadott be, mint az előző év azonos időszakában, az UniCredit Banknál csaknem harmadával, majdnem 500-ra nőtt a kérelmek száma, az MKB Banknál 270 kérelmet fogadtak be az egy évvel korábbi 130 után az első három hónapban, míg a K&H Banknál a tavaly januári 35-ről idén januárban 260-ra nőtt ez a szám. Több bank felhívta a figyelmet arra, hogy tavaly a február 10-i jogszabályi módosítások nagyban befolyásolták a kérelmek beadását, és sok kérelmet csak a jogszabály módosítása után tudtak befogadni, a folyósítás átfutási ideje is lényegesen hosszabb volt.

Az OTP-nél 2017 első negyedévében közel két és félszer annyi támogatást folyósítottak, mint az előző év azonos időszakában, és csaknem duplájára emelkedett az új lakás vásárlási célú igénylések aránya, míg a használt lakás vásárlása és az építése kissé visszaszorult. Az átlagos igényelt támogatás összege körülbelül 10 százalékkal magasabb, mint a tavalyi átlag - írták.

Az UniCredit Banknál nagyobb részt meglévő gyermekek után igényelték a támogatást, és főként használtlakás-vásárlási célra, a befogadott kérelmek kétharmadában, bár emelkedett az új lakások vásárlására vagy építésére igényelt kérelmek száma is. Használt lakásnál jellemzően a két gyermekesek kérik a nekik járó 1 millió 430 ezer forintot, új lakás esetében szintén a kétgyermekes ügyfelek vannak többségben, akik a 2 millió 600 ezer forintos támogatási összeget igénylik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 12 millió forintot, 20 éves futamidőre, már 8,02 százalékos THM-el, és havi 98 070 forintos törlesztővel fel lehet venni az Erste Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Raiffeisen Banknál 8,09% a THM; az UniCredit Banknál 8,11%; a MagNet Banknál 8,27%,  a K&H Banknál 8,28%; míg az OTP Banknál 8,29%-os THM-mel kalkulálhatunk. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

 

Az MKB arról számolt be, hogy idén eddig a tavalyinál lényegesen több, 300 millió forint támogatást és hitelt igényeltek összesen (használt lakásra 58 százalékot, új lakásra 16 százalékot, míg építésre 26 százalékot). A bank az első negyedéves 1 milliárd 414 millió forint folyósított összeg után további felfutást prognosztizál, ami idén várakozásaik szerint eléri az 5-7 milliárd forintot. Az átlagos folyósított hitelösszeg 4,2 millió forint, továbbra is.

A CIB-nél az eddigi igénylők átlagosan 3,2 millió forint támogatást vettek igénybe új és használt lakásra, kamattámogatott hitel nélkül. Az igénylők háromnegyede kamattámogatott vagy piaci hitellel együtt veszi fel a támogatást, az otthonteremtési hitelt átlagosan 8,45 millió forint, a piaci kamatozású hitelt a csok mellé átlagosan 9,44 millió forintos összegben igényelnek. Az új lakás építésénél, vásárlásánál az igénylők 56 százaléka 1-2 gyerekes, 44 százalékuk 3 vagy több gyerekes, akiknek 75 százaléka igényelte az állami támogatású hitelt is.

A K&H Banknál tavaly az igénylők 62 százaléka használt lakás vásárlásra, 31 százaléka lakásépítésre, 5 százaléka pedig új lakás vásárlásra igényelte az összeget. A banknál tavaly januárban az átlagos folyósított hitelösszeg 1,2 millió forint volt, ez idén 3,1 millió forintra nőtt. A bank januárban 812 millió forint igénylésre 697 millió forint támogatást folyósított. A K&H várakozásai szerint a csok-igénylések száma elérheti idén is a 30 ezret, ami a jelenlegi átlagos összegekkel számolva megközelítheti a 90 milliárd forintot.

NEKED AJÁNLJUK
Most bárki fillérekért lecsaphat Magyarország egyik legnagyobb kincsére: érdemes sietni, hamar elkapkodják

Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.

Ismered a Ferit? Milyen Ferit? Vadiúj főzelékbár hódíthatja meg Budapestet

Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.

Súlyos rendellenesség ütötte fel a fejét a magyar iskolákban: minden tizedik gyerek érintett

Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.

Így szakadt szét a magyar társadalom: ez a 10 legolcsóbb és legdrágább Petőfi utca itthon

A Pictorial Collective-vel karöltve készítette el az elmúlt egy év leforgása alatt a Petőfi utcák népe című fotósorozatot, aminek kapcsán Stiller Ákossal beszélgettünk

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2023. november 28. kedd
Stefánia
48. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárszektor Konferencia 2023
Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!
Sustainable World 2023
A jövő vállalatai szeptember 12-én!
Mi lesz veled magyar élelmiszer?
Ingyenes Signature rendezvény
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm