Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy a 13. havi nyugdíj mellett februártól megkezdik a 14. havi nyugdíj fokozatos bevezetését is.
Demográfiai programcsomag készül, amelyben nagy lépésekre készülnek például a családtámogatási rendszerben a gyermekvállalás ösztönzése érdekében, a kormánypárt ellenzi az alapjövedelmet, és az állam átveszi azoknak az ingatlanoknak a tulajdonjogát, amelyek 115 évnél idősebb tulajdonosa, vagy örököse nem jelentkezik - többek között ezekről szólt a mai Kormányinó.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón több, a lakosság szempontjából is fontos témát érintett. Elmondása szerint készül egy nagy nemzeti demográfiai program, amely 2060-ig tekint előre és több eleme van, amelyek közül egyes lépéseknek már rövid távú pénzügyi következményei is lehetnek:
- gyermekvállalási és gyermekösztönzési ösztönzési rendszer további javítása (erről múlt héten már jelentek meg sajtóinformációk)
- halálozás csökkentésével összefüggő lépések
- oktatási átalakítás (itt említette a nyelvtanulási lehetőségeket, amely kapcsán Balog Zoltán éppen ma jelentette be, hogy már elfogadta a kormány az első ingyenes középfokú nyelvvizsgával kapcsolatos döntést)
- EU-n belüli magyar munkavállalás értékelése
A kormány részletesen átnézte a demográfiai helyzetet és a kilátásokat és Lázár szavai szerint a gyermeknevelési, gyermekvállalási kedvezmények rövid távon történő átalakítás is jöhet többek között. Konkrétumok említése nélkül rögzítette: ambiciózus célokat kell kitűzni, hogy 2030-ra több évvel nőjön a mostanihoz képest a születéskor várható élettartam (78-80 év körülre a nők és férfiak körében egyaránt).
Nincs áfacsökkentés a demográfiai csomagban
Az esemény végén újságírói kérdésre válaszolva Lázár azt mondta: a kormány által már tárgyalt hosszú távú demográfiai csomagban nincsenek a gyermekneveléssel összefüggő célzott áfacsökkentések (amelyek korábban már felmerültek, mint pl. pelenka áfacsökkentés). Inkább az a cél, hogy a 20-as és 30-as éveikben járó fiatalokat hogyan tudják támogatni célzott ösztönzőkkel a gyermekvállalásra, illetve annak előbbre hozására.
Olimpia nélkül is biztosan lesz reptéri vasút
Az olimpiai pályázat visszavonása után most a kiemelt fejlesztésekért felelős kormánybiztos (Fürjes Balázs) egy összegzést, áttekintést készít az eddigi fejlesztésekről, a pénzfelhasználásról, illetve azokról a tervezett budapesti fejlesztésekről, amelyeket már rögzítettek a kormányhatározatokban. Ezek alapján dönt majd a kormány arról, hogy mi valósul meg és mi nem. Lázár előrebocsátotta, hogy a tervezett fejlesztések nagy része az olimpiai pályázat nélkül is meg fog valósulni és a ferihegyi gyorsvasúti projekt kapcsán kijelentette: 100 százalékban biztos vagyok abban, hogy az olimpiától függetlenül ez a vasúti fejlesztés meg fog valósulni.
Átvenné az állam a 115 évnél idősebb tulajdonosok ingatlanát
A Miniszterelnökség vezetője új témaként jelezte, hogy Magyarországon rengeteg, 1,8 millió olyan ingatlan (földterület) van a nyilvántartások szerint, amelyek tulajdonosainál sok adat hiányzik, így nehéz a beazonosíthatóság és így az ingatlanok ügyintézése is. Az alábbiakat mondta:
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- 523 ezer nem mezőgazdasági ingatlan (földterület) van, amelynek a tulajdonosra való bejegyzése hiányos
- 408 ezer mező- és erdőgazdálkodási ingatlannál nem lehet tudni, hogy pontosan ki a tulajdonos (a meglévő adatok alapján nem beazonosítható)
- 54 ezer ingatlan van, ahol csak a tulajdonos neve szerepel, semmilyen más adat nem
- 81 ezer ingatlannál csak egy-két adat van, de nem teljeskörű a beazonosíthatóság
- 8 ezer ingatlannál 1886 előtti a tulajdonos születési dátuma.
Utóbbi adat miatt az a kormánydöntés született, hogy a kormány felkéri az Országgyűlést, alkosson törvényt, amelynek lényege az lenne: ahol a tulajdonos születési éve a 115 évet meghaladja és nem jelentkezik egyetlen törvényes örökös sem a hirdetményre, akkor a magyar államra száll át az ingatlan tulajdonjoga.
Lázár hozzátette: ma a nyilvántartás szerint a legidősebb magyar állampolgár 111 éves, így tehát a 115 éves határ indokolt. Az eljárás az lesz, hogy a járási hivatal hirdetménnyel fordul a közvélemény felé, hogy jelentkezzenek a törvényes örökösök. Ha ez nem vezet eredményre, akkor a magyar állam javára kell lefolytatni egy póthagyatéki eljárást. Lázár hozzátette: ezt követően felajánljuk a belterületi ingatlanokat (földterületeket) az önkormányzatoknak, illetve társasházaknál a tulajdonostársak felé felajánlják, hogy meg lehet vásárolni az államra átszállt tulajdonrészt.
Határozottan ellenzi a kormánypárt az alapjövedelmet
Amíg minket támogatnak a választók, addig nem lesz munka nélkül elérhető alapjövedelem Magyarországon - ezt jelentette ki határozottan újságírói kérdésre Lázár. Hangsúlyozta: a Fidesz jobboldali-konzervatív párt és a teljesítmény, a munka és az erőfeszítés erejében hisz, így leszögezte: nem működhet az, hogy munka nélkül adjunk oda pénzt az embereknek, azaz egyesek azért dolgozzanak, hogy mások munka nélkül jussanak ellátáshoz. A szociális rászorultság kérdése ettől eltér - tette hozzá.
Mit ünneplünk karácsonykor és szenteste? Ez a karácsony szó jelentése, a karácsonyfa állítás eredete
A karácsonyfa-állítás a 17. századtól német területekről terjedt el.
Óriási leállást jelentettek be az államigazgatásban: erről mindenki tudjon, aki ügyeket akar intézni
Az év végi időszakban szűkített nyitvatartással és korlátozott ügyintézési lehetőséggel működnek a kormányablakok és kormányhivatalok.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








