Hiába az új személyi: sokan még mindig nem jól használják

2016. június 22. 05:58

Idén januártól igényelhető az új elektronikus személyi igazolvány, ami mellé kérhetünk akár elektronikus aláírást is. Ezzel a lehetőséggel azonban nagyon kevesen élnek. A legtöbben talán nem is tudják, hogy milyen előnyei vannak egy ilyen aláírásnak, vagy csak túl macerásnak tartják a használatát, mutatjuk, hogy miért.


A legfrissebb adatok szerint január elseje óta már több mint 500 ezren igényeltek e-személyit. Az új igazolványhoz az eddig megszokott adatokon felül akár elektronikus aláírást is igényelhetünk díjmentesen. Ennek ellenére az igénylési adatok azt mutatják, hogy kevesen élnek ezzel a lehetőséggel.

A Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal a (KEKKH) adatai szerint az új személyit igénylők közül eddig mindössze 44 999-en voltak azok, akik kértek az igazolvány mellé elektronikus aláírást is. Pedig ennek igényléséhez csupán egy szolgáltatási szerződést kell pluszban aláírnunk.

Annak, hogy az új igazolványoknál az elektronikus aláírás nem túl népszerű két oka is lehet. Az egyik az, hogy kevesen tudják, hogy mire is lehet ezt használni, a másik pedig az, hogy nem túl rugalmas a használata

- mondta el a Pénzcentrumnak Almási János, a Magyar Elektronikus Aláírás Szövetségének (MELASZ) elnöke.

Miért jó, ha van elektronikus aláírásunk?

Az e-aláírás elsősorban nem azonosításra szolgál, hanem például elektronikus dokumentumok hitelesítésére.

Ha az e-személyivel aláírunk egy elektronikus dokumentumot, akkor az e-aláírás nemcsak azt bizonyítja, hogy ki írta alá dokumentumot, hanem azt is, hogy az aláírás óta a dokumentumon nem változtattak

- válaszolta megkeresésünkre az KEKKH.

Az elektronikus aláírás használatával gyorsabban elintézhetjük az ügyeinket. Ugyanis nem mindegy, hogy egy-egy szolgáltatóval a kommunikáció egy hónapot, egy hetet, vagy esetleg csak egy percet vesz igénybe. Emellett pedig az elektronikus aláírás használatával kapcsolatot tudunk tartani a szolgáltatókkal, pénzintézetekkel a nyitvatartási időn kívül is.

Az e-személyi igazolványhoz rendelt e-aláírást mind magánügyben (pl. szerződések aláírása), mind közigazgatási ügyekben (pl. űrlapok, beadványok aláírása) használhatjuk.

Érdemes azonban tudni, hogy a tanúsítvánnyal alkalmanként legfeljebb 10 ezer euróig vállalhatunk kötelezettséget (azaz egy 4 millió forintos gépjármű adásvételi szerződést már nem köthető meg vele).

Fontos változások jönnek

  • 2016. július 1-től az elektronikus aláírás használatát egy EU-s rendelet szabályozza, ami az eIDAS rövidített nevet kapta. Ez alapján európai uniós szinten a kézi aláírással egyenértékű lesz a minősített e-aláírás, el kell fogadni a tagállamokban, tehát határon átnyúló ügyintézésben is fel tudjuk majd használni. Ez leginkább a nemzetközi cégeknek kedvezhet, a kisebb magyar vállalkozásokat akár nehéz helyzetbe is hozhatja, hiszen élesedhet a nemzetközi verseny.
  • 2018. január 1-től pedig kiszélesedik azoknak a szervezetnek a köre, akiknek kötelező lesz elfogadni az elektronikus aláírást. Ennek következtében már nemcsak az államigazgatási, önkormányzati hatóságok lesznek e-ügyintézés biztosítására kötelezett szervek, hanem a bíróságok, ügyészség, bírósági végrehajtók, közjegyzők és más közfeladatot ellátó jogalanyok mellett például a nagyobb közüzemi szolgáltatók is.

Hogyan néz ki az elektronikus aláírás a gyakorlatban?

2016. előtt a lakosság körében kevésbé volt elterjedt az elektronikus aláírás, ezen a helyzeten változtathat az e-személyi igazolvány. Emiatt azonban a szolgáltatók és a hatóságok még kevésbé felkészültek az elektronikusan aláírt dokumentumok fogadására.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez mindenki számára egy tanulási folyamat, és meg kell teremteni a bizalmat is a szolgáltatás iránt. Emiatt rendkívül fontos a Kormányzati elektronikus aláírás ellenőrzési szolgáltatás (KEAESZ), amely ellenőrzi a feltöltött dokumentumhoz kapcsolt e-aláírás érvényességét, és hogy az aláírás időpontját időbélyeggel hitelesítették-e

- tette hozzá KEKKH.

A közigazgatási és nem közigazgatási szolgáltatókkal folyamatos egyeztetések folytat a Kormány a szolgáltatás használatának kiterjesztése érdekében.

Az elektronikus aláírás használatához egy programot kell telepítenünk a számítógépükre. (Ehhez olyan operációs rendszer kell, amelyen fut a program.) De szükségünk van egy kártyaleolvasóra is (hiszen vélhetően az otthoni számítógépünk még nem rendelkezik ilyen funkcióval.) Ez a kártyaleolvasó pedig olyan 10-15 ezer forintba kerül - többek között ezek miatt mondható jelenleg rendkívül rugalmatlannak az e-aláírás használata.

Ha azonban minden eszköz a rendelkezésünkre áll, akkor az elektronikus aláíráshoz az e-személyinket a kártyaolvasóra kell helyezni, majd a KEAASZ program elindítása után az előzetesen elkészített dokumentumot (szerződést, űrlapot, levelet) ki kell választanunk. Ezután meg kell adnunk, hogy időbélyeget is szeretnénk-e elhelyezni a dokumentumon.

Az áttekintést követően pedig az "Aláírom" ikonra kell kattintani. Az aláíráshoz meg kell adni az e-személyihez tartozó e-aláírási PIN kódot. A sikeres aláírás és időbélyegzés után a szoftver jelzi, hogy az aláírt dokumentumot melyik mappába helyezte.

 

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem