A támogatás az igénylés időpontjában fennálló, fel nem mondott jelzáloghitel-tartozás csökkentésére használható.
A budapesti ingatlanárak drágulása miatt az év első felében jelentősen megnőtt a kereslet az agglomerációban található ingatlanok iránt a CSOK-ot igénylők körében - írja a közleményében a City Cartel ingatlanközvetítő hálózat.
A családi otthonteremtési kedvezményt érintő februári jogszabályváltozások és az újépítésű ingatlanok áfájának csökkentésének, a hozzátartozó adó-visszatérítési támogatás lehetőségnek, illetve a budapesti ingatlanárak nagymértékű emelkedésének köszönhetően 2016 első negyedévébenAz agglomerációban jellemzően a fővároshoz közeli, 20 km-es távolságon belül elhelyezkedő települések legnépszerűbbek a vásárlók körében. A legnagyobb érdeklődés a Budakeszin, Szentendrén és Dunakeszin található építési telkek iránt mutatkozik. A távolság mellett az elérhető tömegközlekedési lehetőségek, a főváros könnyű és gyors megközelíthetősége is fontos szempontot jelentenek ingatlanvásárlás során. Így például az utóbbi időszakban az Esztergom-Budapest vasútvonal megépítésének köszönhetően nőtt meg az érdeklődés az olyan Budához közelebb eső települések iránt, mint Üröm, Solymár, Pilisvörösvár vagy Piliscsaba.
A City Cartel adatai alapján a budai agglomerációban található építési telkek ára jelenleg 8 000-15 000 Ft/nm között mozog. A népszerűbb települések esetén az árak az átlagosnál magasabbak, így például míg Budakeszin 15 000-20 000 Ft/nm áron, Pilisvörösváron már 8 000-12000 Ft/nm áron is találhatnak építési telket az érdeklődők.
Tekintettel arra, hogy a kedvezményt telekvásárlásra nem lehet fordítani, a CSOK igénylők meglehetősen árérzékenyek, így 10 millió Ft alatti - leginkább 3-5 millió forint közötti - összegért mevásárolható, 600-800 nm területű építési telkek keresettebbek körükben. A telekvásárláshoz szükséges önerőt a vásárlók megtakarításaikból fedezik.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
- mondta el Vajnági Pál, a City Cartel Csoport ügyvezető igazgatója.
Idén május 6-8. között újra megrendezésre kerül a Portfolio lakosságnak szóló ingatlanpiaci rendezvénye, a LAKÁS 2016 kiállítás és vásár. Itt a helyed, ha új vagy használt lakást akarsz venni saját vagy befektetési célra, lakást akarsz eladni, lakást bérelnél vagy bérbe adnál, hitel felvételén gondolkozol, felújítanál, modernizálnál, bővítenél, komplett szolgáltatást és teljes körű tájékoztatást szeretnél kapni szakértőktől a lakásvétel vagy eladás menetéről. Az 1100 négyzetméteres vásár 60 kiállítója között természetesen az FHB Bank, a Biggeorge Property és a Duna House is szerepel. A Millenáris B épületében megrendezésre kerülő három napos rendezvényre a belépés ingyenes! Bővebb információ az esemény honlapján érhető el.








