A hónap második felében egy vonalba kerül a Pollux, a Hold és a Jupiter, a hónap végén pedig a Hold elfedi a Regulust.
Az élelmiszerhulladék mennyiségének csökkentésével enyhíteni lehetne az éghajlatváltozás hatásait - mutattak rá új tanulmányukban a Potsdami Klímahatás Kutatóintézet (PIK) szakemberei.
A kutatók szerint a hatékonyabb élelmiszer-felhasználás és -elosztás révén 2050-re akár 14 százalékkal lehetne csökkenteni a mezőgazdasági tevékenységekből származó károsanyag-kibocsátást - írta a The Guardian című brit lap internetes kiadása.- hangsúlyozta Prajal Pradhan, a tanulmány társszerzője.
Mint hozzátette, az élelmiszerveszteség és -hulladék csökkentésével elkerülhetővé válna a fölösleges károsanyag-kibocsátás és enyhülnének a klímaváltozás bizonyos hatásai.
Az élelmiszerhulladék mennyisége várhatóan drasztikusan növekedni fog, ahogy a fejlődő gazdaságok, úgy mint Kína és India átveszik az olyan nyugati szokásokat, mint a több hús fogyasztása. A szakemberek szerint a gazdag országok továbbá több ételt fogyasztanak a szükségesnél, vagy egyszerűen kidobják az élelmiszert.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Széles körben elterjedt elképzelés, hogy az élelmiszerhulladék felszámolása és a világ élelmiszertöbbletének szétosztása segíthetne az éhezés problémájának felszámolásában. A kutatók arra jutottak, hogy miközben az egy főre jutó globális átlag élelmiszerszükséglet szinte változatlan, az elmúlt öt évtizedben gyorsan nőtt az élelmiszerekhez való hozzáférés, ami több mint 300 százalékkal növelte az élelmiszertöbblet megtermelésével összefüggő károsanyag-kibocsátást.
A tanulmány ugyan nem részletezi, hogyan lehetne csökkenteni az élelmiszerhulladék mennyiségét, de rámutat arra, hogy a probléma kezelését célzó intézkedések már mind a fejlődő, mind a fejlett országokban megjelentek. Januárban például 30 vállalati vezető, kormányilletékes, alapítványi és kutatócsoporti vezető alakított koalíciót annak érdekében, hogy 2030-ra felével csökkentse az élelmiszerhulladék mennyiségét.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







