Az időjárás ma már nem egy távoli, elméleti kockázat, hanem napi realitás a magyar mezőgazdaságban.
A lakás-takarékpénztárakhoz hasonlóan 30 százalékos állami támogatást adna az állam az új, ezen a héten bejelentett Nemzeti Otthonteremtési Közösségben megtakarítóknak, de a felső plafonja magasabb lesz, mint a lakástakarékoknál elérhető évi 72 ezer forint - mondta Rogán Antal az ATV-nek adott interjújában. Elmondta azt is, hogy a megtakarítás csak új lakás 10 éven belüli építésére lesz felhasználható. A vonatkozó törvényjavaslat ugyanakkor még nem jelent meg az Országgyűlés honlapján.
Rogán szerint nem hozzák az államot helyzetbe, a lakás-takarékpénztárakat (helytelenül szövetkezeteket mondott) sem fosztják meg semmitől, nem kívánnak változtatni a lakás-takarékpénztári konstrukciók 30 százalékos (befizetésarányos) állami támogatásán sem, mindössze annyi történik, hogy kapnak egy versenytársat.
A miniszter szerint lakás-takarékpénztárakkal való elégedettségük azért csökkent, mert elfogadható, hogy amikor lefelé megy a gazdaság, akkor kevesebb lakás épül Magyarországon, ezért a lakástakarékokból sem veszik ki a pénzt az emberek azért, hogy lakásokat építsenek, ám amikor felfelé megy a gazdaság, és akkor sincs változás, akkor ezen változtatni kell.
Miközben Magyarországon a tízezer lakosra jutó lakásépítések száma 8,5, aközben Lengyelországban 38, Csehországban 25 és 30 között van, és még Ukrajnában is 10 és 20 közötti. Ezen csak javítani lehet, amit a többi kormányzati intézkedés is szolgál. Legalább a csehországi szintet kellene elérnünk A portfolio.hu szerint ez 25-30 ezer lakást jelentene évente a mostani 8000-9000-rel szemben.
Az angol típusú building societyk gyakorlatát szeretnék Magyarországon megvalósítani, és ezt is államilag szeretnék támogatni. Ma már a költségvetés olyan állapotban van, hogy az otthonteremtést nagyobb forrásokkal tudják támogatni.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A Nemzeti Otthonteremtési Közösség esetében is 30% lesz az állami támogatás, de a felső összegszerű korlátja magasabb lesz, mint a lakás-takarékpénztárak esetében (ez most személyenként évi 72 ezer forint). Rogán szerint ez indokolt, ugyanis ebből csak új építésű lakást lehet majd finanszírozni, amit 10 éven belül kell felépíteni.
Mindez gazdaság- és társadalompolitikai feladat, kiemelten a háromgyerekes családokat hoznák versenybe a kevesebb gyermeket vállalókkal, a kérdés nem a szociálpolitikához tartozik.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


