A Pénzcentrum mai kvíze segít felfedezni a város gazdag múltját, a koronázó királyok hagyományait, a történelmi helyszíneket és a Királyi Napok színes programjait. Teszteld tudásod!
A kémény minden ház kötelező tartozéka, mégis keveset foglalkozunk vele. A Gfk kutatása során négy válaszadóból három nem tudott említeni egyetlen kéménygyártót sem. Pedig az utóbbi években időről időre hevesen változó időjárás következményei, valamint a fűtésrendszerek korszerűsítése mind érintik a kéményszerkezeteket.
A Magyarországon épült házak kéményeinek átlagéletkora (a már elvégzett felújításokat is figyelembe véve) 20 év. A házépítési szezonban folytatott online megkérdezés során adott válaszokból kiderül, hogy négyből három megkérdezett hagyományos falazott - azaz téglából, könnyűbetonból, jellemzően habarcskötéssel készült - kéménnyel rendelkezik. A legmodernebb technológiát képviselő előre gyártott elemes kémény a háztartások tíz százalékában, míg a jellemzően legrövidebb élettartamú szerelt kémény a háztartások 30 százalékában található meg - írja a Gfk Hungária Piackutató Kft. közleményében.
A jellemzően felmerült hátrányok nagy része az égéstermék lerakódásából, illetve a kémény dugulásából adódott. Ötből egy válaszadó a tégla töredezését, a kémény eldőlését vagy leomlását, illetve a nem szakszerű építésből eredő problémát említette. Nagy erejű szél, jégeső, viharos idő tízből egy falazott kéményben okozott már kárt, míg az elmúlt néhány évben egyre szeszélyesebb időjárás a más típusú kéményeknek mindössze 3-4 százalékában tett kárt a megkérdezettek bevallása szerint.
Mindazonáltal a jellemzően magasabb életkorú falazott kéményeknek 43 százaléka volt felújítva megépítése óta, és ezeknek a felújításoknak a 41 százaléka öt évnél nem régebben történt. Ezzel egyidejűleg az előre gyártott elemes kéményeknél, illetve a szerelt kéményeknél a felújítások aránya 14-17 százalékra tehető. Figyelembe véve a rövidtávú fűtéskorszerűsítési tervekről a megkérdezések során beszámolók 24 százalékos arányát, továbbá az államilag is támogatott kazáncseréket és az egyre szeszélyesebb időjárási körülmények következményeit, akár a felújítások arányának növekedése is valószínűsíthető.
A kémény nem megfelelő működéséből adódó következményekkel kapcsolatos válaszok a megkérdezettek ezirányú tájékozottságát mutatják. A nem biztonságos üzemelés esetleges eredményei közül legtöbben (a válaszadók 40, illetve 39 százaléka) a gázmérgezést, fulladást, valamint a visszaszivárgást, azaz az égéstermék nem megfelelő távozását említették, míg a halálos balesetet, mint lehetséges következményt 28 százalék vetette fel. A robbanás, tűzkár, mint lehetséges végkimenet, a megkérdezettek 13 százalékánál jelenik meg.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A vizsgálat rámutat arra, hogy ház építése, felújítása esetén tízből kilenc válaszadó bizonyos munkákat illetően előtérbe helyezi a biztonságot az árral szemben és ugyanilyen arányban tartják fontosnak a megkérdezettek az alacsony energiafelhasználást is. A tudatosság és biztonságra törekvés tükröződik abból is, hogy a minőségi építőanyagok használatát a válaszadók több mint 60 százaléka nagyon fontosnak tartja a fűtési rendszer, a gáz- és villanyszerelés, a hőszigetelés, a ház alapja, a nyílászárók és a kémény esetén, míg kevésbé fontos szerepet játszik az alapanyagok minőségét, a bútorokat, belső falfestékeket, szanitereket és burkolatokat illetően.
A kéménnyel kapcsolatos döntést a válaszadók mindössze 2 százaléka hozná meg saját maga. Ötből egy megkérdezett a kivitelezőre bízná a döntést, míg 79 százalék saját bevallása szerint bár tájékozódna maga is, emellett kikérné a kivitelező, egyéb szakértők vagy a kéményseprő véleményét is.

Itt a friss árlista: ennyibe kerülhet az Ország Tortája 2025-ben szeletenként a magyar cukrászdákban
A tortákat augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Egyre többen használják a hulladékudvarokat: így jut vissza a körforgásba a régi bútor, elektronikai eszköz
Most akár pénzjutalmat is nyerhet, aki a megjelölt napon adja le felesleges holmiját.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Budapest Borfesztivál: minden kortyban élmény, minden cseppben elegancia (x)
A Budapest Borfesztivál szeptember 11. és 14. között 4 napra elfoglalja méltó helyét a borkultúra, a gasztronómia és az elegancia fellegvárában.


