Az elemzés szerint az alacsony vagy negatív hangulatindexet jellemzően magasabb piaci volatilitás követte.
A CSOK-kal akár többmillió forint lakáscélú, vissza nem térítendő támogatáshoz juthatunk az államtól. Ki igényelheti utólag a kedvezményt, és mennyivel lehet ettől alacsonyabb a törlesztőrészletünk?
A Családok Otthonteremtési Kedvezménye (CSOK) megkönnyíti a magyar családok lakásvásárlását, azonban vannak olyanok, akik utólag is igényelhetik a kedvezményt. A Pénzcentrum mutatja, kik kaphatnak CSOK-ot utólag, és mire használhatják azt fel.
Ki kaphat utólag CSOK-ot?
Az új otthonunk megvásárlása után előfordulhat, hogy további gyerek(ek) érkeznek a családba. Ilyenkor jól jön, ha csökkenthetjük a lakáshitelünk törlesztőrészleteit, így a felszabaduló összeget a gyerekre tudjuk költeni.
- mondta el a Pénzcentrum kérdésére Fitos Szilárd, a Hitelnet.hu portál hitelszakértője.
Így tehát nem használhatjuk fel az utólag kapott támogatást a lakás bővítésére, hanem csak a korábban felvett hitelbe törleszthetjük bele. Ebben az esetben egyébként azt érdemes mérlegelni, hogy ezzel a törlesztőrészletünket, vagy a hátralévő futamidőt csökkentsük. Mindkét esetben csökken a teljes visszafizetendő összeg, így (ha megtehetjük) amellett érdemes dönteni, amelyikkel alacsonyabb lesz a teljes visszafizetendő összeg.
Mennyi támogatást kaphatunk az utólag igényelt CSOK esetén?
Az utólag igényelt CSOK esetén a kapott összeg eltér attól, hogy mekkora összeget kaphatunk az első igényléskor.
- tette hozzá Fitos Szilárd. Ez azt jelenti, hogy az első igénylés után egységesül a megkapható összeg.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 105 965 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 10,39%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Nézzünk egy példát!
Tegyük fel, hogy két gyermekünk volt az eredeti CSOK igényléskor és egy 78 négyzetméteres, 25 millió forintba kerülő lakást vettünk 14 millió forintos önerővel, és a két gyerek után 1,3 millió forint támogatáshoz jutottunk. A lakás megvásárlásához 9,7 millió forintos, 20 éves kölcsönt vettünk fel, így a kezdeti törlesztőrészletünk nagyjából (banktól függően) 69 ezer forintra rúg.
Öt év után, a kamatfordulókor szeretnénk előtörleszteni a hitelünkbe utólagos CSOK igénylésével, mivel azóta további két gyermekünk született. Ekkor kétszer 400 ezer, vagyis összesen 800 ezer forint jár nekünk, amit a lakáshitelünk előtörlesztésére fordítva csökkenthetjük a kölcsön futamidejét vagy törlesztőrészletét.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








