Több, mint 1,5 milliárd forint bírságot szabott ki a nemzeti versenyhatóság hat vállalkozásra.
Kétszázezer forintos bírságot is kaphat, aki póráz nélkül sétáltatja a kutyáját a főváros több területén, és egyes településeken országszerte. Az önkormányzattól függ, hol büntetnek.
Augusztus elsejével Budapesten a Ferencvárosban is életbe lépett a közösségi együttélés szabályairól szóló rendelet. Ha valaki a kijelölt kutyafuttatókon kívül sétál kisállatával póráz nélkül, súlyos bírságot kell fizetnie. A kiszabható büntetés 200 ezer forint is lehet. Eddig lehetett póráz nélkül a kutya, de a gazdája környezetében kellett tartózkodnia. Most ez az engedmény eltűnt.
Az adott település, fővárosi kerület önkormányzatától függ, ott büntetnek-e, vagy sem. Van, ahol nem fogadták el a rendeletet. Érdemes a lakóhelyünk szerinti önkormányzatnál érdeklődni az ottani szabályokról.
Az rendeletet azért is különösen nehéz betartani, mert sok kerületben aprócska kutyafuttatók vannak, és az ebeknek rendelet ide vagy oda, a mozgásigényük még mindig van. Az intézkedésre azért volt szükség, mert sok a felelőtlen kutyatartó, aki nincs tekintettel mások biztonságára.
Mi legyen helyette?
Bécsben például egy ún. kutyavezetői vizsga sikeres letételéhez kötik a kutyatartást a veszélyesnek minősített fajták esetében. Azok a gazdik, akiknek a kategóriába nem tartozó fajtájú kutyájuk, keverékük van, szintén megszerezhetik a "jogosítványt", mely által egy évig mentesülnek a helyi ebadó befizetése alól - írja a kutyabarathelyek.hu.
Másért is jár a bírság
Ha ebben a kánikulában nem megfelelő helyre visszük fürdeni a kutyánkat, akkor is szép kis bírságot kaphatunk. Ennek elkerülése érdekében az Eb Ovo Egyesület összegyűjtötte azokat a strandokat, ahol gazda és a kutyája közösen fürdőzhet.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az országban 30 kutyabarát strand van, sok közülük ingyenes, de van, ahol fizetni kell a belépésért. A velencei-tavi Drótszamár kempingbe például 650 forint a felnőtt, és 550 forint a gyerek belépő, a kutyáért nem kell külön fizetni.
A Balatonban a kijelölt fürdőhelyeken nem lehet kutyával strandolni. Lehetnek olyan területek is, amik nincsenek kijelölve fürdésre, de ott az érintett önkormányzat tilthatja meg a kutyák fürdetését. Viszont jogi akadálya annak nincs, hogy valaki csónakkal, vitorlással behajózzon a Balatonba és ott fürödjön az állattal.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








