CSOK: ezek az első gyakorlati tapasztalatok

2015. július 30. 12:32

Július 1-től lehet igénybe venni a vissza nem térítendő állami támogatást használtlakás vásárlásra, lakásépítésre vagy bővítésre. A támogatást hitelintézetektől lehet igényelni, a fő szabályok egységesek, de a gyakorlatban lehetnek eltérések a pénzintézetek egyes ajánlatai között - olvasható Otthon Centrum Hitel Center közleményében.

Használtlakás vásárlásra július 1-től igényelhető a vissza nem térítendő állami támogatás, ami gyerekszámtól és lakásmérettől függően fél és két és fél millió forint közötti összeget is jelenthet. Az igénylés személyi- és az ingatlanra vonatkozó feltételei egységesek, újdonság a korábbi támogatási rendszerhez képest, hogy a 24 hetes magzat már meglévő gyereknek számít.

Az eltérés az egyes bankok ajánlata között működésbeli és szabályértelmezési különbségekre vezethető vissza

- mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója.

A bankok egy részénél már igénylehető a támogatás, néhányan közülük augusztus végén tervezik felvenni termékeik közé, de van olyan pénzintézet is, ahol egyelőre nincs napirenden, hogy elérhetővé teszik ezt a konstrukciót. Így a személyes utánajárás helyett már a legelső lépésben érdemes szakemberhez fordulni.

Beleszámít a CSOK az önerőbe?

Az egyik legnagyobb kérdés, hogy az állami támogatást a bankok beszámítják-e a lakásvásárláshoz igényelt hitel, vevőtől megkövetelt önerejébe. Ebben a kérdésben az MNB korábban kiadott egy állásfoglalást, miszerint a vissza nem térítendő támogatást nem kell figyelembe venni a jövedelemarányos törlesztő részlet, illetve a hitelfedezeti arány (maximum 80 százalék) számításánál. Viszont azt is leszögezte, hogy ennél szigorúbb szabályt is alkalmazhatnak a pénzintézetek. A gyakorlatban a szigorúbb elbírálást alkalmazzák is a pénzintézetek

Vannak olyan bankok, amelyek nem fogadják el önerőnek, máshol viszont a teljes összeget elfogadják, más bankok pedig csak a meglévő gyermekek után igényelt támogatást fogadják el, a CSOK megelőlegező módozatát már nem. Ez sokaknál lényeges lehet

- tette hozzá Bánfalvi László.

Bizonyos esetekben - sok együttköltöző gyermek és alacsony vételár esetén - a támogatás önmagában elérheti a szükséges önerő mértékét, a bankok azonban szinte kivétel nélkül ilyen esetekben is megkövetelik a saját tőke bevonását az igénylőktől. A vásárlás saját tőke nélkül azért is valószínűtlen, mert az ingatlanvásárlás elején az eladó által elvárt foglalót, jellemzően a vételár 10 százalékát, készpénzben kell letenni, amihez a vevőnek a saját pénzére van szüksége.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Nagyon kell vigyázni a szerződéskötésnél arra is, hogy maximum 10 százalék lehet készpénz, a többi önerőt átutalással kell teljesíteni. Ha nem így szerződtek, akkor a teljes folyamatot újra kell kezdeni az eredeti állapot visszaállításával.

Hitellel kombinált CSOK

A hitellel kombinált állami támogatás esetében nagyon fontos, hogy ha a vásárló egyszerre indította el mindkettő igénylését, akkor csak egyszerre kaphatja meg azokat. Abban a szerencsétlen esetben, ha a bank nem ítéli meg a vevőnek a hitelt (például az ügyfél szerepel a negatív KHR listán), akkor ő az állami támogatás összegétől is elesik, attól függetlenül, hogy a CSOK feltételeinek egyébként megfelel. Ilyenkor az állami támogatást csak egy újabb, másik bankhoz beadott igénylésen keresztül tudja elérni a vevő, vagy a Kincstárnál kell kérvényeznie csak a CSOK-ot.

Ebből a példából jól látszik, hogy egy rossz döntés nagyon sok bonyodalmat, és késedelmet vagy akár az ügylet meghiúsulását okozhatja a reménybeli lakásvásárlónak

- jegyezte meg Bánfalvi László.

Figyeljünk a részletekre is

Általános szabály, hogy az építés esetén szakaszos, használtlakás vásárlás pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet. Ez nagyon fontos lehet mind az építkezés, mind a vásárlás esetén a kifizetések tervezésénél.

Az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, de előírás, hogy az ingatlan legalább "B" energetikai besorolást érjen el. Az energetikai felmérés azonban csak az épület átadása után készül el, így ha az épület nem teljesíti az előírt energetikai jellemzőket, a támogatást vissza kell fizetni. A kiemelkedő energetikai jellemzőkkel rendelkező épületek esetében magasabb támogatás igényelhető, de ebben az esetben is érdemes előre tájékozódni a banknál, mert némely pénzintézet először csak az alap, "B" kategóriának megfelelő támogatást folyósítja, és csak az ügylet legvégén adja oda a reális minősítésnek megfelelő különbözetet.

Szintén az építkezéshez, illetve bővítéshez kapcsolódik, hogy a bankok tételesen ellenőrzik a beruházáshoz kapcsolódó számlákat. Azt vizsgálják, hogy a vállalkozó, aki az építést végzi, szerepel-e a NAV listáján. Ezért az építkezés során az ügyfélnek kell előre figyelni, hogy az építő is megfeleljen az előírásoknak, mert ha a bank a vizsgálat során talál olyan számlát, amit nem lehetett volna kiadni, vagy elfogadni, akkor az építési költségek között azt a tételt nem lehet érvényesíteni.

NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem