Visszavette a vezetést az EV-szegmens: az elektromos autók lettek a legdrágábbak, miközben nő az árkülönbség a hibridekkel.
Szinte bizonyos, hogy az üzemanyagok színezésérére vonatkozó törvényjavaslat nem megy át az Európai Unió (EU) szűrőjén, így nem lesz semmi a hajtóanyagok jelölésére vonatkozó elképzelésekből - írja a Népszava.
A rendelkezéstervezetet jelenleg véleményezi Brüsszel, s annak a megfelelőségéről a hónap végéig dönt a közösség. A benzin és a gázolaj megszínezése nagy valószínűséggel az áruk szabad mozgására vonatkozó uniós irányelvvel ellentétes. Ugyanis abban az esetben, ha a törvény hatályba lépne, akkor a más uniós tagországból érkező jelöletlen üzemanyagok hazai forgalmazása tilos lenne.
A lapnak nyilatkozó szakértők szerint a hajtóanyagok vegyi úton történő átszínezésének semmi értelme, miután az a kormányzat állításai ellenére nem szorítaná vissza a feketekereskedelmet. A jelölőanyagokat ugyanis könnyen, házilagos módszerekkel is elő lehet állítani, így az ellenőrzésekkor csak nehezen lehetne megállapítani, hogy az adott üzemanyagot legális, vagy illegális módon jelölték meg.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







