Csak a családiházak esetében mért áremelkedést az Otthon Centrum a budapesti használt lakóingatlanok átlagos négyzetméterárában.
Lassuló ütemben, de folytatódik az idei forgalomnövekedés az ingatlanpiacon. Az idei májusi adás-vételi mennyiség 3 százalékkal haladja meg az előző havit. Tavaly ugyanekkor, a végtörlesztési hullám lecsengéseként 8184 tranzakció zajlott, két éve pedig hasonló mennyiség, 7437 ingatlan cserélt gazdát. Az idei első öt hónap forgalma 33 224 darab tranzakció, amely a 2011-es évnél csupán 2 százalékkal jobb eredmény - áll a Duna House legfrissebb elemzésében.
A paneleket a keleti országrészen 6,4 milliós átlagban vették májusban, a nyugati oldalon ennél valamivel többet költöttek, 6,7 milliót. Pesten már 7,9 milliós átlagon költöttek, míg Budán ez meghaladta a 9,3 milliós értéket. Ez utóbbi esetében a négyzet-méter ár 175 ezer forint volt. A tégla lakások esetében 8 milliós volt a keleti-, 10 milliót meghaladó a nyugati ország-rész átlaga. A fővárosban közel 10 millióért vásároltak Pesten, a belvárosban 16,5 millióért, Budán pedig 22 millió felett.
Budapesten és Nyugat-Magyarországon egyaránt 10 százalék körüli volt a felújítandó lakások aránya az összes tranzakció között. Ugyanezt a minőséget Pest Megyében és a keleti országrészben csupán 4 százalék vásárolta. Nagyon jó, illetve újépítésű ingatlant Pest Megyében vettek a legnagyobb arányban, közel 40 százalékban. A közepesnél (lakhatónál) jobb minőséget Kelet-Magyarországon választottak a legtöbben, itt ugyanis 76 százaléka a vevőknek inkább a jobb minőséget választotta.

A kerületek népszerűségi versenyét továbbra is a XIII. és XIV. kerületek vezetik. Ezeket a leendő vásárlók kb. 18 százaléka megjelöli, mint lehetséges célpontot az ingatlanvásárláshoz. Az elmúlt hónaphoz képest nőtt a belváros népszerűsége, kerületenként 1-1 százalékkal. Közülük a VI. ker. után a legnagyobb az érdeklődés, vagyis a vevők 14 százaléka jelöli meg. Ezzel szemben az észak-pesti kerületek (IV., XV.) egyaránt estek valamelyest, a dél-pestiek pedig ellenkezőleg, csekély népszerűség növekedést tudtak felmutatni. Összességében továbbra is a budai és a belvárosi, vagy azzal közvetlenül szomszédos pesti lokáció a legvonzóbb a vevők számára.
Az eredetileg elképzelt árakat 4-8 százalékban kellett májusra módosítani, hogy a vevők figyelmét is sikerüljön felkelteni az ingatlanok iránt. Családi házak esetében 6-8 százalékkal a magasabb, paneleknél 4-5 százalékkal az alacsonyabb irányárváltozás vezetett sikerre. A vevők összességében 7-8 százalékot alkudtak végül a májusban lezárt adásvételek esetében, ezen belül a házaknál 11 százalék volt az átlag (kivétel Pest Megye, itt 8%), téglaépítésű lakásnál 7-8 százalék, panelnél pedig 4-6 százalék.
A fővárosi vevők közül minden harmadik továbbra is elsőlakás vásárló. Második legnépesebb tábor a befektetőké lett májusban, akik 13 milliót költöttek lakásonként. Nagyobb lakást a vevők 18 százaléka vett Budapesten, közel 19 millió Ft-os átlagon. Ők közel 90 négyzetméteres ingatlanokat vásároltak. Vidéken megnőtt az elsőlakást vevők tábora, így 35 százalékkal ők a legnagyobb vásárlói tá-bor. 8,1 milliót költöttek átlagban, 63 négyzetméteres ingatlanjukra. A nagyobba költözőké a második hely 27 százalékkal, akik 100 négyzetméter körüli méretet vettek, 14,5 milliós átlagértéken. A befektetők itt 17 százalékos részarányt képviseltek májusban.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Jól látszik az eladók profiljából a nagyobb méret felé történő elmozdulás. Budapesten az összes eladó közül 40 százalékban nyilatkoztak úgy a közvetítőtársaságnak, hogy nagyobb lakásba költöznének. 28 százaléka a fővárosi eladóknak örökölt ingatlant adott el, az ő értékesítésük átlaga lakásonként 13 millió forint volt. Vidéken már az eladott ingatlanok 38 százaléka volt örökölt lakáseladás. Az örökösök átlagosan 7,3 millió forinttal tudtak gyarapodni. Második legnépesebb tábor a nagyobb lakásba vágyóké lett 24 százalékkal, harmadik 17 százalékkal pedig éppen a kisebbe költözőké lett.
Vidéken nincs jelentős eltérés az áprilisi és a májusi vásárlási paraméterek összehasonlításában. Továbbra is a 40-60 négyzetméter közötti méret a sláger 44 százalékban, de minden 10. vevő az ennél kisebbel is beéri (20-40 m2 között). Pest Megyében ebben a hó-napban kicsit kevesebben vásárolták a kedvelt 5-10 millió forint közötti ingatlanokat, helyette a drágábbaké volt a főszerep. Itt a 40 millió fölöttieké is megugrott, májusban 6 százalék volt a részarányuk. Budán minden második eladott ingatlan 40-60 négyzetméter méretű volt. Ugyanitt jelentősen magas volt májusban a 400 ezer Ft/m2 árú ingatlanok aránya 20 százalékkal, ennél nem sokkal volt több (22%) a legnépesebb 200-250 Ft/m2 kategória. Pesten szintén, bár homogénebb eloszlásban nőtt a drágább kategória. Vagyis míg a 150 ezer Ft/m2 alatti sávoké csökkent, addig a 150 felettieké nőtt.
A zárkózott kamaszok ventilációjában segíthet egy, a mentális jóllétet támogató új hazai mobilapp, a Healmindset, amelyben a felhasználók chaten, anonim módon kaphatna támogatást.
Bár a 20 ezer magyar méhész 1,2 millió méhcsaládja évente 25 ezer tonna mézet termel, Magyarországon az egy főre jutó mézfogyasztás mindössze 1 kg/év.
Újabb gasztronómiai témájú sikersztori a Brancsnál: közösségi előfinanszírozásból nyithatja meg főzelékbárját az ötletgazda Szatmári Ferenc, azaz Főzelékes Feri.
Október a figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar, azaz az ADHD rendellenesség tudatosításának hónapja, amiben Magyarországon az iskoláskorú gyerekek 8-10 százaléka érintett.
-
Új trendek a csapatépítésben, egyre messzebb utaznak a cégek
A rendezvénypiac aktuális helyzetéről Vígh-Guttmann Barbarát, az Adventor Hotel Kft. értékesítési vezetőjét kérdeztük.
-
Egyre többen keresik a Dunához közeli lakásokat
Elindult az értékesítés a Waterside Residence-nél: a nagyobb alapterület a népszerűbb.
-
Alacsonyabb árak jönnek a nyugdíjasoknak több Lidl-terméknél is
A vevőknek igazolniuk kell az életkorukat is: mutatjuk a részleteket.
-
Töretlen az érdeklődés a babaváró hitel iránt az MBH Banknál (x)
Az idei évben még a megszokott feltételekkel igényelhetik a családalapító házaspárok a kamattámogatott hitelt, jövő évtől azonban változnak a feltételek.
-
Cloud Computing Gyorstalpaló – Bevezetés a SaaS, PaaS és IaaS világába (x)
A technológiai fejlődés révén a felhő mára szinte mindenütt jelen van – még ha nem is vesszük észre.
- Palesztin elnök: vizsgálja ki a Nemzetközi Büntetőbíróság, mit csinál most Izrael!
- Palesztinpárti kinyilatkoztatást tett az amerikai alelnök
- Eb-sorsolás élőben: a németeket megkapta a magyar válogatott
- Rézgolyóba zárt levelet találtak egy viharsarki templom kupolájában
- Idén is világkupagyőztes lett az olimpiai számban Rasovszky Kristóf
- Piros jelzést kapott az új KRESZ a német Bundesratban
Agrárszektor Konferencia 2023
Sustainable World 2023
Mi lesz veled magyar élelmiszer?


