A földimogyoró a jövő alternatív növénye lehet a hazai szántóföldeken. Jobban alkalmazkodik a megváltozott klímához a búzánál, kukoricánál, napraforgónál.
Két nap alatt három alkalommal kellett illegális hústermékek miatt eljárniuk az élelmiszerbiztonsági szakembereknek: február 20-án 7 és fél mázsa, míg ma közel 4 tonna lejárt fogyaszthatósági idejű, beazonosotíthatatlan, tiltott módon lefagyasztott, engedély nélkül előállított húst és húskészítményt vontak ki a forgalomból.
A szerdai - két újpesti hentesüzletet érintő - fogás után ma reggel egy pestszentimrei rajtaütés során foglaltak le közel négy tonna hústerméket a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság (PMKH ÉBÁI) szakemberei.
KATTINTS! LYUKAT ÉGETETT A FELSŐVEZETÉK A VILLAMOSBA BUDAPESTEN!
Az élelmiszerbiztonsági hatóság munkatársai épp egy kisteherautó rakodásakor értek a XVIII. kerületi nagykereskedelmi egységbe. Az ellenőrök felszólították a gépkocsivezetőt a húsáru eredetének igazolására, ám az a helyszínről elhajtott.
A kereskedelmi egységben 3898 kg - lejárt fogyaszthatósági idejű, beazonosíthatatlan, helyben tiltott módon lefagyasztott - árut vontak ki a forgalomból, s elrendelték annak megsemmisítését. Az egység működését azonnali hatállyal felfüggesztették. A bírság várható összege meghaladhatja a tízmillió forintot.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Nagyon fájni fog, ha egyszer ki kell józanodni az árrésstopból: érik a katasztrófa a hazai boltokban
Nagy Ádám, a Nádudvari Élelmiszer ügyvezetője szerint az árrésstop miatt elmaradtak az indokolt áremelések, miközben a költségek érdemben nőttek.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








