Az adósságcsapdából való kilábalás érdekében Görögország kiárusítja az állami vagyont. Így igen jutányos áron szigeteket, több ezer házat és repülőtereket is vehet Görögországban az, akinek van némi megtakarított pénze.
Az adósságcsapdából való kiszabadulás érdekében a görög kormány rákényszerül az állami vállalatok és ingatlanok egy részének értékesítésére. Reményeik szerint ebből a forrásból mintegy 50 milliárd euró folyhat be 2015-ig az államkasszába. Szakértők a görög állami vagyon értékét 300 milliárd euróra becsülik.
Szakértők ugyanakkor attól tartanak, hogy Athén most gyors ütemben akarja dobra verni az állami ingatlanokat és vállalatokat, amelyek így a valós értéküknél alacsonyabb áron cserélhetnek gazdát.
Mintegy 75 ezer ház, lakás és telek, néhány tengeri sziklaszirt és apró sziget is eladó - írja az ingatlanmenedzser.hu. Szakértők szerint rendkívül nyomott árakról lesz szó, hiszen gyorsan és sok pénz kell a kormnánynak. Gyakorlatilag néhány tízezer euróért hozzá lehet majd jutni szigetekért. A teljesen közművesített szigetek esetében az ár természetesen többszáz ezer vagy akár néhány tízmillió euró is lehet. Becslések szerint az árkedvezmény akár 50-60 százalék is lehet a válság előtti árakhoz képest.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







