A hazai ingatlanpiacon 2009 végére kicsúcsosodó válság idején csaknem 50 százalékkal visszaesett a budapesti V., a VI., illetve a VIII. kerületekben értékesítésre szánt ingatlanok száma a 2009-es év második negyedévéhez viszonyítva - derül ki a Napi Gazdaság által felkért Thesys-csoport lakáspiaci elemzéséből. A Józsefvárosban került ebben az időszakban legtöbb lakás piacra, és többnyire a VI. kerületi ingatlanok tartották az értéküket a legjobban.
A vizsgált időszakban összesen mintegy 40 ezer lakást dobtak piacra a józsefvárosi lakástulajdonosok. Egyértelműen látszik, hogy piaci aktivitásból Józsefváros a nyertes, lévén, hogy sokkal nagyobb kerület mint a másik három. A piacra került lakások alapján a VIII. kerület legfrekventáltabb utcája a felmérés szerint a Baross utca volt, mögötte közvetlenül ott loholt a József körút, tőlük kissé lemaradva pedig a Népszínház utcában meghirdetett ingatlanok következtek.

Józsefvároshoz viszonyítva alig feleannyi ingatlan került piacra az Erzsébetvárosban. Budapest VII. kerületében a legfelkapottabb területnek a Damjanich utca számított, de sok lakást kívántak értékesíteni a Dohány illetve a Dob utcában is. Terézvárosban a Szondi utca, a Király utca és a Teréz körút a nyertese piaci kínálatnak, míg a Lipótvárosban a Váci utca, a Falk Miksa utca és az Október 6. utca ingatlanai vitték el a prímet a lakáspiacon.
JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elemzésből kiderül, hogy a legnagyobb kínálati áresést összeségében az 50 négyzetméter alatti ingatlanok eladói voltak kénytelenek elszenvedni. Egyedül a VIII. kerület számít kivételnek, ahol a 75 négyzetméteresnél nagyobb otthonok árát csökkentették leginkább lakásukat eldni szándékozó tulajdonosaik. Ettől a kivételtől eltekintve egyébként a vizsgált kerületek kínálati lakásárai a 75 négyzetméter fölötti kategóriában csökkentek a legkevesebbet.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







