Már meg sem lepődünk azon, ha azt halljuk, hogy valakinek kifosztották a lakását, amíg nyaralni volt, vagy betörtek amikor moziba, vagy éppen vásárolni ment. Az olyan esetek is egyre gyakoribbak, amikor úgy szabadították meg a tulajdonost értékeitől, hogy ő közben az igazak álmát aludta. Az ilyen és ehhez hasonló események bekövetkezése azonban könnyen megelőzhető néhány praktikus tanács betartásával, amiket most egy csokorba gyűjtött a Pénzcentrum.hu.
Természetesen nem kell feltétlenül riasztó és térfigyelőrendszerre költeni a nehezen megkeresett pénzünket, különösen hogy ezek telepítése a legtöbb esetben csak méregdrágán kivitelezhető. A betörés kockázata legkönyebben úgy csökkenthető, ha azt a látszatot keltjük, hogy otthonunkban tartózkodunk. Ehhez szolgálunk most néhány praktikus, egyszerűen kivitelezhető és nem utolsó sorban olcsó fogással, hogy csökkenteni tudjuk annak esélyét, hogy betörjenek az otthonunkba.
Tíz praktikus tanács, amivel csökkenthető a betörés kockázata:
1. Hagyd bekapcsolva a televíziót, ha pár órára elmész otthonról. A készülékek mással össze nem hasonlítható fényforrást idéznek elő, amiből egy, az utcán ólálkodó tolvaj azt az információt szűrheti le, hogy valaki tartózkodik az ingatlanban, így eláll a a betörés tervétől. Manapság egyébként már léteznek olyan fényforrások, amik azt az illúziót keltik mintha valaki tv-t nézne.
2. Szerelj fel mozgásérzékelős lámpákat az ingatlan körül a szabadban. A mozgásra felkapcsolódó fény ugyanis gyakran elrettentheti a besurranó tolvajokat, mivel nem tudják titokban végezni tevékenységüket és így a lebukás veszélyét kockáztatnák.
3. Ha elmész otthonról, hagyj mindent úgy, mint amikor otthon tartózkodsz. Például ha a függönyöket nem szoktad összehúzni, akkor ezt abban az esetben se tedd, ha elmész valahova, mert ez szintén azt sugallhatja a betörőknek, hogy nem vagy otthon.
4. Hagyd az autót a ház előtt, ha gyalog mész valahova. Ez szintén az előbb említett célt szolgálja.
5. Ha hosszabb időre elutazol, mindenképp kérj meg egy ismerőst, vagy a szomszédokat, hogy vegyék ki a leveleid és az újságot a postaládából, ugyanis pár nap után a legfigyelmetlenebb tolvaj is rájön a postaládából kilógó küldemények láttán, hogy nincs otthon senki.
6. Vegyél egy kutyatálat a legközelebbi kisállat kereskedésben és tedd ki a bejárati ajtó elé, vagy helyezd el egy az utcáról is jól látható helyen. A házőrzők ugyanis sokszor elrettentik a betörőket.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
7. Ha kertes házban laksz, mindenképp intézd el, hogy hosszabb távollét esetén is rendben legyen tartva a kert. A levágott pázsit, a megnyírt sövény is azt a látszatot kelti, hogy folyamatosan tartózkodik az ingatlanban valaki.
8. Rejtsd el a kukát. Ha a szemetes jól látható helyen van, akkor a betörő könnyen észreveszi, hogy hetek óta üresen áll.
9. Ne reklámozd, hogy elutazol valahova. Az egyik leggyakoribb ilyen probléma, hogy kiposztolja valaki egy előre tervezett nyaralás várható időpontját egy közösségi portálra, ahol az arra nem kívánatos személyek is láthatják a távollét időtartamát.
10. Végül, de nem utolsó sorban: Köss betöréses lopásra, rablásra is kiterjedő lakásbiztosítást! A legkifinomultabb tolvajokat semmi sem tántoríthatja el attól, hogy kifigyeljék szokásaidat és egy alkalmas pillanatban besurranva otthonodba eltulajdonítsák féltett értékeidet. Ha bekövetkezett a baj, és bár hozzánk nőtt értékeinket nem is kapjuk vissza, legalább vigaszt nyújthat, hogy anyagi kárunkat megtérítik.
Eldőlni látszik, ez lesz Esterházy Péter egykori otthonával: korábban eladták volna a legendás házat
Az Emőd utcai ingatlant Óbuda önkormányzata vásárolta meg, miután Esterházy fia eladásra hirdette azt.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








