Ősz óta özönlenek a hitelezői kérelmek - többek között a közműcégektől - a közjegyzőkhöz. A pénzükre váró cégek és polgárok azt kérték a hivatalos személyektől: állítsák ki a kintlevőségek behajtásához szükséges fizetési meghagyást. A jövőben a közjegyzők interneten küldenék el az iratot az adós cégeknek - írja a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, átlagosan 40 ezer hitelező fordult közjegyzőhöz az elmúlt hónapokban, hogy kérje a kintlévőségei behajtásához szükséges úgynevezett fizetési meghagyást. Ennek a dokumentumnak a kiállítása korábban a bíróságok feladata volt, ám a túlterheltség miatt gyakran hónapokat kellett várni.
A Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke a lapnak elmondta: a közjegyzők az elektronikus úton érkező kérelmeknél 3, míg a papíron beadott igények esetében 15 napon belül intézkednek. A közműcégektől ezrével kapnak kérelmeket és már egyre gyakoribb, hogy a magánszemélyek is fellépnek érdekeik védelmében.
Siralmas adatok láttak napvilágot: a magyarok többségének mindössze ennyi pénze van lakásfelújításra
A felmérés eredményei azt mutatják, hogy aki felújít, az általában saját zsebből szeretné megoldani.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







