23 °C Budapest

Kiderültek a távhődíjak - íme a számok

2010. november 17. 11:32

A FŐTÁV Zrt. közzétette a 2010. III. negyedévi energia-beszerzési költségek alapján számított, 2010. december 1-jétől érvényes új távhőszolgáltatási hődíjakat.

A hődíjak változása a lakossági felhasználókat nem érinti, mivel a Fővárosi Közgyűlés a lakossági (háztartási) célú felhasználók hődíjait Tarlós István és további 4 fővárosi képviselő javaslatára az 1470/2010. (VIII.26.) számú határozatában 2010. augusztus hónapban befagyasztotta. FŐTÁV Zrt. ennek alapján a lakossági távhőfogyasztóknak továbbra is a 2010. július 1-jétől alkalmazott - a hatóságinál 12-17%-kal alacsonyabb - hődíj-tételeket érvényesíti.

A moratórium fenntartása egy átlagos lakossági fogyasztó esetében az év végéig mintegy 5-8 ezer forint megtakarítást jelent a hődíjban. A moratórium meghosszabítása a Főtáv Zrt. - a rendelet szerinti - következő árképzési javaslatáig, illetve a távhődíjak felülvizsgálatának befejezéséig tart.

Budapest Főváros Közgyűlésének "a lakossági távhőszolgáltatási díjakról, az áralkalmazási és díjfizetési feltételekről, valamint a távhőszolgáltatási csatlakozási díjakról" megalkotott - többször módosított - 84/2005.(XII.16.) önkormányzati rendelete (a továbbiakban: R.) 4/A. § (4) bekezdése alapján Főtáv Zrt. közzé teszi a fővárosban 2010. december 1-jétől érvényes lakossági (háztartási) célú hatósági távhőszolgáltatási hődíj-tételeket.

A háztartási célú távhőszolgáltatásért fizetendő távhőszolgáltatási díjakért kattints ide!

2010. III. negyedévi energia-beszerzési költségek alapján a lakossági (háztartási) célú hatósági hődíj-tételek 2010. december 1-jétől minimális mértékben (+2 és -5 Ft között) változnak. Mivel azonban a Fővárosi Közgyűlés a lakossági (háztartási) célú felhasználók hődíjait az 1470/2010. (VIII.26.) számú határozatában befagyasztotta, így FŐTÁV Zrt. változatlanul a 2010. július 1-jétől alkalmazott hődíj-tételeket érvényesíti.

Budapest Főváros Közgyűlésének "a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény egyes rendelkezéseinek Budapest főváros területén történő végrehajtásáról" megalkotott 83/2005.(XII.16.) önkormányzati rendelete alapján Főtáv Zrt. közzé teszi a 2010. december 1-jétől érvényes nem lakossági (nem háztartási) célú távhőszolgáltatási hődíj-tételeket.

A 2010. III. negyedévi energia-beszerzési költségek alapján a nem lakossági (nem háztartási) célú hődíj-tételek 2010. december 1-jétől nem, illetve minimális mértékben - 5 és 7 Ft-tal - csökkennek. Az alapdíjak nem változnak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Az áralkalmazás és a díjfizetés feltételei megegyeznek Budapest Főváros Közgyűlésének "a lakossági távhőszolgáltatási díjakról, az áralkalmazási és díjfizetési feltételekről, valamint a távhőszolgáltatási csatlakozási díjakról" szóló 84/2005. (XII.16.) önkormányzati rendeletében, továbbá a társaság üzletszabályzatában foglalt feltételekkel.

Forrás: FŐTÁV Zrt.


NAPTÁR
Tovább
2026. május 3. vasárnap
Tímea, Irma
18. hét
Május 3.
Anyák napja
Május 3.
Paranormal nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom