16 °C Budapest

Drágulás! Januártól robbanhat a távhő ára Magyarországon

Pénzcentrum
2010. október 8. 09:02

Januártól számos településen nagymértékben drágulhat a távhő, amennyiben a szabályozás az elkövetkező évtől valóban elkezdi kiszorítani a termelőket a kötelező átvételes, támogatott rendszerből - hívta fel a figyelmet a Magyar Kapcsolt Energia Társaság egy sajtóbeszélgetésen.

A rendszer jelenlegi formájában biztosítja a nagy hatékonysággal, kapcsoltan hőt és elektromos áramot egyaránt termelő erőművek számára, hogy a termelt áramot dotált (támogatott) áron értékesíthessék. E rendszer egyik alapfeltétele, hogy megtermelt hő jelentős része (70%-a) a lakossági távhőfogyasztókhoz jusson. A Magyar Energia Hivatal a rá vonatkozó jogszabályok miatt tavaly végzett felülvizsgálatot e kapcsolt erőművek estében, megvizsgálva azt, hogy melyek tarthatnak még a jövőben is igényt támogatásra és melyek nem.

A magas hatásfok miatt a technológia jelentős primerenergia-megtakarítást, és CO2-kibocsátás csökkentést jelent, ellenben magasabbak a beruházási költségei, ezért tart igényt támogatásra. A Magyar Kapcsolt Energia Társaság már a hivatal tavalyi döntésekor felhívta a figyelmet arra, hogy a meghozott határozatok miatt komoly árnyomás nehezedhet a távhőárakra, és a minap ismét konzultációt kezdeményezett, amelyen bejelentették, hogy kész javaslattal fordultak a kormányhoz a probléma kezelésére. Az MKET modellszámításai szerint januártól 20 és 50 százalék közötti hődíjemelkedésre lehet számítani, amennyiben a jelenlegi feltételek mellett vágunk nekik a következő évnek. Van olyan város, ahol a teljes rendszer kötelező átvétel mellett futott, itt kivédhetetlennek tűnik a távhő árának robbanása.

A problémát főként az jelenti, hogy a földgáz ára túlságosan magas, miközben a szabadpiaci áramárak a válság hatására bezuhantak és tartósan ott is maradtak, vagyis amennyiben ezek az erőművek kikerülnek a támogatott státuszból, akkor a hőárak jelentős emelés nélkül nem érné meg nekik a termelés, veszteséget produkálnának.

Az MKET ezt kezelendő olyan javaslatot tett, hogy további két évig, 2012 végéig azok az erőművek, amelyek a Magyar Energia Hivatal határozata miatt a jövőben már nem jogosultak támogatásra, továbbra is élvezhessék a védett piac előnyeit, a mindenkor érvényes átvételi ár 85%-a mellett. Ezt követően 2012-től ún. "kapcsolt bizonyítvány" kerülne kibocsátásra, amellyel a különösen hatákonyan működő erőművek teljesítményét lehetne elismerni. Ebben a rendszerben a kritériumoknak megfelelő erőművek termelésük után kapcsolt bizonyítványokat kapnák, amelyeket a kereskedőknek kellene megvásárolniuk oly módon, hogy elő lenne írva a kereskedő cégüknek, hogy forgalmuk(értékesített mennyiség) hány százalékát kell e bizonyítványokkal fedezniük.

 

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem