-8 °C Budapest

Bravúros megoldások, pazar látvány - 22 milliárdért

2010. október 22. 17:02

A 114 millió dollárba (22,5 milliárd forintba) kerülő, 2005 óta épülő coloradói Hoover-híd végre elkészült. A kivitelezés igazi építészeti bravúrnak számít, figyelembe véve a nehéz természeti körülményeket. 

A beruházás teljes költsége autópályákkal együtt 240 millió dollárba (47,4 milliárd forintba) került. Az építmény a Colorado folyót szeli át 300 méter magasan a vízfelszín felett. A teljes hossza eléri az 580 métert, amiről rá lehet látni a közeli vízerőműre, a Hoover-gátra, ami Amerika egyik legnagyobb áramot termelő létesítménye. 

Az építésig egészen a 2000-es évekig várni kellett (a magas költségek és technikai nehézségek miatt), jóllehet a tervek már évtizedekkel ezelőtt az íróasztalon hevertek.

A híd váza acélból és betonból készült. A munkálatok 1500 embernek (1200 munkás és 300 mérnök) adtak munkát éveken át. 

Az objektum a Phoenix és Las Vegas közti út hosszát mintegy 100 kilométerrel lerövidíti, ezért több tízezer autós forgalmat várnak naponta. Ezen felül sok turistára is számítanak, mivel páratlan kilátás nyílik mind a Coloradó folyóra, mind a gátra. 


Googlemaps beágyazás

Nagyobb térképre váltás

A gát miatt már mindenki Hoover-hídként emlegeti az építményt, azonban a hivatalos neve Mike O'Callaghan - Pat Tillman Memorial Bridge. Ezt az elnevezést egy nevadai állam volt kormányzójáról, valamint Arizona állam nemzeti hőséről kapta, aki Afganisztánban, a háborúban halt meg. A forgalom leghamarabb novemberben nyílhat meg. 

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Egyesült Államokban megtalálható több igazi turistalátványosságnak számító híd is. A legismertebbek egyike az 1260 méter hosszú Golden Gate híd. ami a Csendes-óceánt és a San Fransiscó-i öblöt köti össze. Az USA ötödik legismertebb építménye San Fransiscó szimbólumává vált.

A világ leghosszabb hídját (35,5 km) Kínában találjuk. A Sárga-tengeren ível át Sanghaj és Ningbo között. Az építése másfél milliárd dollárba (296 milliárd forint) került.

 

 

NAPTÁR
Tovább
2026. január 12. hétfő
Ernő
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?