Zár alá helyezheti a nyomozati bíró az előzetes letartóztatásban lévő erzsébetvárosi polgármester, Hunvald György teljes vagyonát. Ezt a főügyészség már kezdeményezte - erősítette meg a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Magyar Hírlapnak.
Az ügyben a bíróság még nem hozott ítéletet, de a főügyészség a legfőbb ügyésznél indítványozta az októberben lejáró nyomozati határidő 4 hónapos meghosszabbítását.

Hunvald György
A határidő módosítása az eddigi gyanúsításokkal kapcsolatos bizonyítási eljárások lebonyolítása miatt, valamint azért is szükséges, mert olyan adatok merültek fel, amelyek további bűncselekmények gyanújára is alapot adnak.
A polgármestert és G. Györgyöt bűnszervezet tagjaként elkövetett csalással, hivatali vesztegetéssel és visszaélésekkel gyanúsítják. K. Györgyöt, a pénzügyi bizottság volt elnökét előzetesből házi őrizetbe helyezték.
Az ingatlan-panamának a három politikuson kívül még 18 gyanúsítottja van, akik közül többek vagyontárgyait, ingatlanjait és autóit már korábban zár alá helyezte a bíróság.
Végveszélyben hazánk egyik legnépszerűbb tava: mihamarabbi beavatkozás kell, hogy ne tűnjön el a víz
Bár a kiszáradás megállítására több megoldási javaslat is született a Velencei-tó ügyében, ezek mindegyike komoly anyagi, jogi és környezetvédelmi akadályokba ütközik.
-
Rengeteg magyarnak könnyítheti meg az életét ez az új app: sokan nem is tudják, mennyit nyerhetnek vele
Egyetlen applikációban kezelhetők a különböző bankszámlák.
-
Forex kereskedés kezdőknek: hogyan működik a devizapiac? (x)
A devizapiac a globális pénzügyi rendszer egyik legnagyobb és leggyorsabban mozgó terepe. Megértése alapos felkészülést, kockázattudatosságot és fegyelmezett döntéshozatalt igényel.







